A csatát megnyerték, de a háború kimenetele még mindig bizonytalan – mondják Diósjenőn a falubeliek, akik csütörtök délelőtt észrevették, hogy végre abbamaradt a települést hetek óta lázban tartó építkezés Oszter Sándor birtokán – írja a Bors.

A színész egy tórendszert terveztetett, és éppen kiviteleztet a telkén, a medreket pedig a hegyről csordogáló patakból kívánta táplálni még annak árán is, hogy a falu lábánál fekvő 27 hektáros halastó így nem kap vizet.

A színész állítja, hogy érvényes engedélyei vannak, de ezt – ahogy telnek a napok – egyre inkább megkérdőjelezik a szakhatóságok, köztük a vízművek, az erdőkémia, a helyi igen komoly érdekképviselettel rendelkező horgászszövetség, az önkormányzat és már az ombudsmani hivatal is.

A Bors úgy tudja, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába egy magánszemélytől érkezett közérdekű bejelentés az ügyben.

Az ügy további részletei a Borsban.

Címlapkép: Youtube

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez csak tévedés lehet, majd a lézespiszkos intézkedik )))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@1magyar: ez a nap kérdése. nálad a pont.
mariaberta
Művész Úrnak épül a strand, mint másnak a kisvasút?
Yoda69
Bezzeg ha orban lenne vagy meszeroslorinc akik masok telken keresztul is kisvasutazhatnak, akkor o is megepithetne a tavat szo nelkul.
papa.49
Mikor is kapott Kossuth díjat, 2013. na ez mindent megmagyaráz vele kapcsolatban,,,,
Mi van a ,,zongora BŰVÉSZ nő,, ittas vezetésével ???
Nagy a csend arról is...
Csizmás Kond
...a vízhasználathoz sokféle engedély kell...
sokanvagyunk
@1magyar: (16:31) Győzike művész úr is, Medve művészanyó is - ma már mindahány csak celeb -, nem akar lemaradni ő sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.