Ünnepi rendezvényt tartanak Mohorán az Egri csillagok című film félévszázados jubileuma alkalmából.

Ünnepi rendezvényt tartanak az Egri csillagok című magyar játékfilm forgatásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban; az esemény, amelyen részt a film főszereplői közül többen is részt vesznek, egyben tisztelgés Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas rendező életműve előtt – tájékoztatta az MTI-t az emlékház vezetője.

Balla István felidézte, hogy Várkonyi Zoltán ötven éve kezdte forgatni a Gárdonyi Géza azonos című regénye nyomán készült filmet, amelyet 1968-ban mutattak be.

A Nógrád megyei Tolnay-emlékházban szervezett múltidéző beszélgetésen részt vesz a Cecey Évát alakító Venczel Vera, a Bornemissza Gergelyt megformáló Kovács István, Benkő Péter (Török Jancsi), Pécsi Ildikó, aki az az egyik várvédő nőt játszotta, valamint Kemenes Fanni jelmeztervező és Ordódy György rendező, Várkonyi Zoltán rendező akkori asszisztense.

Az augusztus 14-i program díszvendégei között lesz Várkonyi Zoltán fiának özvegye, Várkonyi Éva, és unokája, Várkonyi Gáspár, de Mohorára várják a Kobzos Ádám lantos szerepét játszó Tahi-Tóth László színművészt is.

A rendezvényt borbemutató is kíséri, amelyen egri bikavért és fehér párját, egri csillagot kóstolhatnak az érdeklődők. Kiállítás nyílik Kemenes Fanni jelmezrajzaiból és az Egri vár ostromrajzaiból, korabeli jelmez- és kellékkiállítást rendeznek a Balla Bence Films produkcióiból, valamint Benke Ádám képzőművész a törökvész korát idéző grafikáiból.

A Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület által szervezett ünnepségen Berecz Mátyás, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatója, Habis László, Eger polgármestere és Balla Mihály Nógrád megyei országgyűlési képviselő mond köszöntőt.

A műsorban közreműködik Szenográdi Noémi és Koplányi-Bárány Tímea gitárművész, valamint az Egri Vitézlő Oskola tagjai.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Ott voltam 1 hónapot Pilisborosjenő határában - láttam a forgatást - ma is egy élmény, ha visszagondolok!
quadrocopter
@durbincs: Okos szakemberre ott is szükség volt, primkó, de voltam még pár helyen, ami neked sci-fi!
papa.49
Ez is egy meghatározó alkotása volt Várkonyi Zoltánnak, a többi filmjével együtt, sőt a szereplőgárda is kimagasló volt...
papa.49
@Equus: De azt Egerbe a Mónus nyila elé...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.