De legalábbis bonyolulttá vált a kapcsolata. És véletlenül épp egy olyan darabot próbál, amiről ennek kapcsán lehet kicsit mesélni.

A Bors szúrta ki, hogy az egykori Família Kft-ben ismertté vált színésznő a minap „bonyolult” státuszra változtatta hivatalos Facebook-oldalán a családi állapotát. A lap érdeklődésére a Turay Ida Színház művésznője a lap szerint elmondta, hogy valóban a vége felé jár a kapcsolata, de őt ez mégse viseli meg. A cikkből az is kiderül, hogy a Família Kft. egykori Krisztája véletlenül épp egy olyan új darabot próbál, ami nagyon jót tesz neki a kapcsolat lezárásának feldolgozásában, mert nahát, épp egy ilyen témáról szól.

A színésznő a Família Kft. forgatásának idején ismerkedett meg férjével, Szurdi Miklóssal, akivel közel két évtizedes házasságuk alatt két gyermekük is született. A pár öt évvel ezelőtt, baráti kapcsolatban maradva vált el. Az elmúlt két és fél évben Xantus számára jött egy új szerelem, ami úgy tűnt, működik, a színésznő gyerekei is elfogadták édesanyjuk új párját. Most mégis véget érni látszik a dolog. Vagy nem. 

"A bonyolult kapcsolattal nekem nincs problémám, sőt. Szeretem, ha bonyolult egy viszony. És ez most ilyen. Tagadhatatlan, hogy inkább arról tudok beszélni, hogy mióta nem vagyunk együtt… De ez nem szomorít el. Már látom a fényt az alagút végén" – mondta el a színésznő a lapnak, majd nem felejtette el megemlíteni, hogy milyen jó, hogy színházában véletlenül épp a Férfiak a fejükre estek című előadást próbálja, amelyben válófélben lévő nőket alakít a kolléganőivel, és úgy érzi, ez segít feldolgozni és megérteni a történteket.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
sietni kell az újabb kapcsolattal, mert a biológia nem pihen, nem vár.. elfonnyad a virág.
papa.49
@wagabund: A pacákoknak sűrűn kell a kalapot emelgetni a lyuksógorok miatt )))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.