A 80-as évek egyik legnépszerűbb tévésorozata volt a Forró szél. Ebben játszotta a főszerepet Ljubisa Samardzic.

Meghalt Ljubisa Samardzic szerb színész, akit a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerhet.

 Meghalt Surda
Fotó: Youtube

A 81 éves színész halálhírét péntek éjjel jelentette a szerb sajtó.

Ljubisa Samardzic az utóbbi időben súlyos betegségben szenvedett, tavaly decemberben agytumor miatt operálták meg, azóta csak nagyon ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, családja ápolta.

A jugoszláv és a szerb színjátszás egyik legismertebb alakját a magyar közönség a nyolcvanas években ismerte meg, akkor vetítette ugyanis a Magyar Televízió a Forró szél című tízrészes jugoszláv vígjátéksorozatot. A műsort később számos alkalommal ismételték, az alacsony vérnyomással küzdő, kalapos, komikus figurát tévénézők nemzedékei ismerték meg, a sorozat főcímzenéje, az Adio pedig azóta is népszerű.

Ljubisa Samardzic 1936-ban született Szkopjéban, jogot tanult, végül azonban Belgrádban szerzett diplomát a színművészeti akadémián. Első filmszerepét 1961-ben kapta, azóta pedig a legjelentősebb jugoszláv és szerb filmekben játszott, a kilencvenes évek óta pedig rendezett is. 1967-ben a Reggel (Jutro) című filmben nyújtott alakításáért a Velencei Filmfesztiválon kiérdemelte a legjobb színésznek járó Volpi Kupát. Díjait és elismeréseit 2014-ben a Jugoszláv Filmarchívumnak adományozta.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Komolyan mondom, hogy mar elfelejtettem a sorozat cimet, de Ot nem:... Nalunk a csaladban szalloige lett, hogyha valaki delutanra elfaradt, akkor elment "surdazni", vagyis szunyokalni egyet vizszintesben...A kalapjat is Surda-kalapnak hivtuk: egyaltalan: az egesz ember a filmen is es a maganeletben is szeretheto volt...
Most mar a mennyorszagban fekszik majd le hirtelen a legnagyobb zurok kozepette - Isten nyugosztalja ot, R.I.P, egyutterzes a hozzatartozoinak...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Komolyan mondom, hogy mar elfelejtettem a sorozat cimet, de Ot nem:... Nalunk a csaladban szalloige lett, hogyha valaki delutanra elfaradt, akkor elment "surdazni", vagyis szunyokalni egyet vizszintesben...A kalapjat is Surda-kalapnak hivtuk: egyaltalan: az egesz ember a filmen is es a maganeletben is szeretheto volt...
Most mar a mennyorszagban fekszik majd le hirtelen a legnagyobb zurok kozepette - Isten nyugosztalja ot, R.I.P, egyutterzes a hozzatartozoinak...
Desischado
Nagyon kedveltem, szomorú, hogy el kellett mennie. Nyugodjon békében!
Horizont
Nagyon csíptem anno...a sorozatot és a színészt is. Nyugodjon békében. Rohan az idő :(
lampa laz
Egy utolsó kávét...
Nyugodj békében.
elnyomott
@karma1: - mi is valahogy így voltunk vele.
Sajnálom. Már csak emlékeinkben él tovább...
wagabund
Nekem két nagy alakítása maradt meg így nagyhirtelen...az egyik a" Forró szél "ben, a másik az "amerre a vaddisznók járnak" című sorozatban..

Azt tudom, mindkettő heti adását nagyon vártam, és tátott szájjal bámultam..

Amíg élek, emlékezem rá. Kedveltem, de nagyon.
durbincs
jó színész volt ,és családszerető !!
dr. prédikátor
Isten veled, jó utat SURDA, nyugodj békében!!!
dr. prédikátor
Бог са тобом СУРДА, одморите се у миру!
papa.49
Nyugodjon békében, részvétem a családnak.
Peller Anikó
@wagabund: leesett a vérnyomása. Most télleg.
wagabund
@Peller Anikó: értem én a viccet...csakhát..ugye...na, mindegy.
Szeparepa2
Leélte az életét, boldog, teljes sikeres életet. Szóval annyira ez a hír azért nem tragikus... 80 fölött, az ember bárhogy is meghal, az normális természetes dolog, az élet rendje... Nyilván élhetett volna még akár 30 évet is, hiszen 110-120 évig is elélhet az ember elvileg, és 100 milliónként van is egy-egy aki eléri ezt a kort (tehát lottó fönyeremény esély körüli), azonban inkább az az abnormális, abban a tekintetben hogy ilyen extrém ritka... és hogy 81 évesen valakit elvisz a rák, az meg igen igen gyakori, sőt sokakat már 50-60 évesen elragad ez a gyilkos kór... az ő haláluk a nagy tragédia... Surda kelet-európai sztár volt, megkapott szinte mindent az élettől, és le is élt egy normál élethosszot... természetesen nyugodjon békében, és nagyon nagy karakter, jó színész volt... emlékét megőrizzük (legalábbis bizonyos generációk) itt keleten...
karma1
@namihami: Lattam mar a cikkben is, de akkor sem emlekeztem a cimre,... Nem szoktam megjegyezni ilyen dolgokat, mert tudom, hogy kesobb nem nagyon hasznalom majd ezt a tudast, akkor meg minek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél