A ValóVilág győztese egy VII. kerületi kocsmában keveredett verekedésbe szombat este – számolt be róla a 24.hu.

Soma a földön kötött ki, miután barátaival összeszólalkoztak egy másik társasággal – csak a biztonságiak tudták szétválasztani őket.

Éppen indulni készültünk a barátaimmal, amikor egy srác odaszólt, hogy ‘térdelj le, te kutya’. Először legyintettem, mondtam, hogy fejezze be és viselkedjen normálisan. Nem kerestem a balhét, de elém állt, és addig ismételgette ezt, hogy nem lehetett elkerülni a konfliktust. Nem hagytam magam, és odébb tessékeltem. Ezután ő meglökött, és akkor felpattant az egész társaság. Kisebb tömegverekedés alakult ki, a két banda egymást ütötte. Én is ütöttem, ők is ütöttek, de úgy tudom, senkinek nem esett komolyabb baja

- mondta.

Soma nem teljesen biztos abban, mi vezetett idáig, ám szerinte talán azt nézte rossz szemmel a provokáló fél, hogy a valóságshow-hős egy lányismerősével beszélgetett.

Egy régi ismerősömmel beszélgettem, aki történetesen egy csinos lány, és kavartunk egy kicsit. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, ő a kötözködő srác társaságával volt, és valami nem tetszhetett nekik

- mesélte Soma, aki mindössze egyetlen ütést kapott, amitől feldagadt egy kicsit az arca.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél