Facebookon jelentette be Hódi Pamela, hogy végleg elválnak útjaik egymástól Berki Krisztiántól. Közös lányukat ugyanakkor közösen nevelik – de külön.

Véget ért a kisebb-nagyobb megszakításokkal öt évig tartó szerelem Hódi Pamela és Berki Krisztián között – erről maga Pamela számolt be a Facebook-oldalán.

Hoppá: Hódi Pamela és Berki Krisztián végleg szakítottak

Fotó: Facebook/Hódi Pamela

Hódi Pamela – hivatalos oldal

Kedves Mindenki! Krisztiannal kapcsolatunk a végéhez ért! Tisztelettel engedjük el a másikat, hiszen sok szépet és rengeteg meghatározó pillanatot éltünk meg egymás mellett, de most mégis arra a...

Mint a bejegyzésben írta, 

Krisztiánnal kapcsolatunk a végéhez ért!

Tisztelettel engedjük el a másikat, hiszen sok szépet és rengeteg meghatározó pillanatot éltünk meg egymás mellett, de most mégis arra a közös döntésre jutottunk, hogy lezárjuk 5 éves kapcsolatunkat. Lányunkat, Berki Natasa Zselykét természetesen közösen neveljük továbbra is, de külön!

Arra is kitért, hogy a sajtó tartsa tiszteletben a döntést, és ne kérdezgessék őket erről:

Szeretnénk ezennel megkérni a sajtó munkatársait is, hogy tartsák tiszteletben kérésünket, miszerint nem kívánunk nyilatkozni ebben a témában.

(Bors)

(Címlapi kép: Facebook/Hódi Pamela)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
..." Szeretnénk ezennel megkérni a sajtó munkatársait is, hogy tartsák tiszteletben kérésünket, miszerint nem kívánunk nyilatkozni ebben a témában " ...
Akkor meg minek ugatjátok szét az összes közösségi oldalon ??
Mind a ketten ilyen primitívek vagytok !!!
Szeparepa2
Hát akkor vége Pamelácskának a jó világnak (már amennyire jó lehetett egy ilyen gusztustalan tagbaszakadt önbuzi idióta trollal együttélni és hagyni hogy néha meghágja) és vége a luxusnak (a lopott csalt pénzből) és a lébecnek... Vissza kell menni a jó öreg szakmához... a kuplerájba...
volvós
Van ilyen a " celebeknél " Strici és a luvnya külön kasszára " szakosodik "
Clavigo
Hoppá...hogy én ezt hogy leszarom !!
volvós
..." Szeretnénk ezennel megkérni a sajtó munkatársait is, hogy tartsák tiszteletben kérésünket, miszerint nem kívánunk nyilatkozni ebben a témában " ...
Akkor meg minek ugatjátok szét az összes közösségi oldalon ??
Mind a ketten ilyen primitívek vagytok !!!
colibri
Ennek a nőnek annyira parányi agya van, hogy a gyerek miatt még százszor ki fog békülni berkivel, hülyére aláztatva magát a hírnévért, az utazásokért és ki tudja még mit tud nyújtani ez a nem ember. Megérdemlik egymást, de hagyjanak ki az életük részleteiből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél