A 33 éves luxusfeleség szerint hiba lett volna, ha rögtön szül egy gyereket, mert akkor "megszűnik nőnek és embernek lenni, csak az anyaság marad". Csősz Bogi erről a Borsnak beszélt. Elmondta azt is, ha nem fog gyereket szülni, azt a török milliárdos férje elfogadja majd. De ugyanakkor az sem zavarná Bogit, ha negyven felett szülne.

Csősz Boglárka, az Apám beájulna egykori főhőse már 9 éve él Isztambulban milliárdos férje oldalán. Bogi jelenleg a Viasat3 Feleségek luxuskivitelben című műsorában szerepel. A legutóbbi részben megmutatta azt a palotát is, ahol 47 éves dúsgazdag férjével él. A luxuspalotától még a többi feleségnek is leesett az álla.

Boginak sokan a szemére vetik, hogy csak érdekből van együtt férjével, Burakkal. Bogi azonban kiemelte: házasságuk kilenc éve alatt sok dologgal bebizonyította már, hogy nem a pénz motiválta, amikor Burak lett a férje  -írja a borsonline.hu.

Az anyasággal kapcsolatban Bogi azt mondta:

Hiba lett volna, ha rögtön szülök egy gyereket, mert akkor megszűnök nőnek és embernek lenni, csak az anyaság marad. Ki akarok teljesedni mint nő. Sok mindent szeretnék megtapasztalni még az életben. Ráadásul a férjem sokat utazik a munkája miatt. Megőrülnék egy gyerek mellett, nem tudnám elviselni, hogy otthon ülök, és egész nap gügyögök. Annyira pörgök, belebolondulnék. Karrierista típus vagyok. Persze egyszer biztosan bekövetkezik majd a gyermekvállalás, de azt pontosan tudom, bébiszitterek nélkül nem fog menni. Nem bírnám a gyereksírást, meg azt, hogy egész nap lóg rajtam valaki.

Bogi elmondta azt is, hogy nem zavarná, ha negyven felett szülne, mert szerinte jó példák vannak körülötte.

Attól sem félek, hogy nem lehet gyermekem, mert ma a tudománynak köszönhetően már minden lehetséges. Nem hiszek abban, hogy egy férfit meg kell fogni. Burakkal tiszteletben tartjuk egymás álmait, szabadjára engedjük a másikat, nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatban élek

- emelte ki Bogi.

Forrás: borsonline.hu

Címlapi fotó: Facebook

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Biztos van a töröknek olyan felesége is, aki szeret gyerekeket szülni és nevelni!
Az üresfejű meg majd megöregszik és feleslegessé válik.
A további élete azon múlik, mennyi külön vagyont tudott magának begyűjteni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Hülye pics@ !! Nyeld továbbra is az effendiét, akkor nem lesz embriód !!!
Desischado
Az ilyen ne is szüljön! Ez a karrier, hogy 9 milkóért vásárolgat? milyen élete van ennek a luxe ribinek? Semilyen, üres, semmit sem ér. Hány nő van aki boldogan szülne, de nem teheti! Ilyenkor nyílik ki a bicska a zsebemben. Jó hülye a férje, bevásárolt ezzel az üresfejű libával rendesen! De úgy kell neki. Babysitteserek nélkül nem menne?4 Hány nő nevel anélkül gyereket, közben még dolgozik, és rendezi a családot. fogalmam sem volt róla, hogy ez a liba ekkora üresfejű, értéktelen senki! A gazdagság nem minden! Aki fogott, látott már kisbabát, - pláne ha a sajátja! - az tudja, micsoda csoda egy gyerek! Csak szánni tudom ezt a senkit. -Nem cserélnék vele semmilyen téren!
Hellcat
Az az ironikus, hogy aki megtehetné anyagilag, hogy felnevel akár 5 gyereket az nem akar szülni, mert egy aranyásó kurva...más meg nem mer gyereket vállalni mert kétséges az anyagi helyzete, pedig szeretne.
Csizmás Kond
...embernek már így is megszűnt lenni...
csipetke
Belenéztem a milliárdosfeleségek c.borzadmányba,kb.10 percig bírtam.Elborzasztott ennek a néhány agyatlan,rendkívül pökhendi,sznob csürhének a megnyilvánulása,miszerint a személyzet "csak" szolgák.Teljesen elfelejtették,hogy honnan jöttek..El tudom képzelni,miről beszélgetnek ezek egymás közt.Versengés,kinek van 3 dollárral többje.Ezeknek e nőknek mindegyike függ a gazdájától,és csupán agyatlan biodíszletként funkcionálnak,nyilván kiszolgáltatva uruk,és parancsolójuk kénye-kedvének.Világéletemben megdolgoztam mindenért,tömegközlekedem,a házam végre tehermentes,és semmiképp sem szeretnék egy ilyen "elit" bandába tartozni,mint ezek a gazdis jószágok.Olyanok együtt,mint egy felborult libás-kosár.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél