. Szexuális zaklatás alapos gyanúja miatt letartóztattak egy muzulmán iskolavezetőt Hollandiában, miután kiderült, hogy molesztált egy 13 éves kislányt. A Khalid T. névre hallgató iskolavezető egy kizárólag muzulmánoknak fenntartott iskolának volt a vezetője mindaddig, míg fel nem függesztették állásából. Az eset érdekessége továbbá az, hogy a pedofil muszlim nemcsak iskolavezetői poszttal büszkélkedhetett, hanem a holland Munkáspárt (PvdA) helyi tanácsának képviselőjeként is tevékenykedett. Khalid T. A baloldali párt a hírek hallatán azonnal kizárta Khalidot soraiból, amely végérvényesen megpecsételte az erőszaktevő ügyét a közvélemény előtt. A pedofilt védő női ügyvéd azonban elégedetlenségének adott hangot: a hatóságok közlése alapján egyelőre csupán gyanúsítottként kezelik Khalidot, ezért túlzásnak tartom ez efféle intézkedéseket. " A gyanú a feltételezett elkövetővel szemben azonban nagyon is valós lehet, ugyanis nemcsak a letartóztatása és az állásaiból való...

Forrás: 888.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
@peterkelemen: Magyar példa, pl. a bicskei gyermekotthon vezetője és nevelője: propeller.hu/itthon/3301585-vadat-emeltek-bicskei-gyermekotthon-vezetoje-ellen
Érdekel valakit, hogy milyen vallásúak, vagy hogy egyáltalán vallásosak-e? Szerintem senkit, a bűncselekmény szempontjából irreleváns.
peterkelemen
@durbincs: Mennyit kapsz Orbántól ezért a sok-sok napi szintű baromságért cserébe? :D Napi szinten muszlim cikkeket írkál be. Kész röhej :D Ez cirka olyan mintha mindennap keresztény bűnözőkről keresnék cikkeket a neten itt meg megosztanám. Mit bizonyít ez a cikk? Semmit. Ez bűnözés semmi más. A bűn az bűn. A bűn elkövetőt meg tök mindegy kicsoda mert meg kell büntetni. Nálunk a gyermekmolesztáló Pintér belügyminiszter.
peterkelemen
Orbán és a katolikus egyházak. Gyermekeket megerőszakoló katolikus papok listáját hozták nyilvánosságra Mexikóban: www.patheos.com/blogs/dispatches/2017/09/19/catholic-church-releases-list-pedophile-priests-74-one-diocese/
cs.n.
@peterkelemen: Magyar példa, pl. a bicskei gyermekotthon vezetője és nevelője: propeller.hu/itthon/3301585-vadat-emeltek-bicskei-gyermekotthon-vezetoje-ellen
Érdekel valakit, hogy milyen vallásúak, vagy hogy egyáltalán vallásosak-e? Szerintem senkit, a bűncselekmény szempontjából irreleváns.
wagabund
mutattak egy könyvet, melyben le van írva, hogy Mohamed a tizenkét éves feleségével az oldalán néz végig egy kivégzést...
eszegfu
@Mirabilis: tegnap 21:56 Ez pontosan igy van! Most olvastam, hogy itthon az apa 2006-tól az akkor 10 éves(!!!) kislányát folyamatosan zaktatta, majd az első terhességét "megtartották" és apa nélkül anyakönyvezték...2016-ben viszont az otthon született kisbabáját gyakorlatilag megölték. A most 15 éves "anyuka" rosszul lett, kórházba került, igy derült ki...vagyis tudta a kislány anyja is, mit tesz az apja a saját gyerekével!!! Nem találok kellően csunya szavakat, hogy mit is tennék ezekkel a "szülőkkel"!:( Ezt nem a 888.hu oldalon találtam, tehát nem "migráns", sőt nem is cigány!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.