A 20 éves énekest egy vidéki kórház pszichiátriáján ápolják, ahova önként vonult be – írja a Blikk.

A héten derült ki az X-Faktor sajtótájékoztatóján, hogy bár Nagy Krisztián bekerült az élő adásba, ő mégis úgy döntött, nem folytatja a versenyzést. Krisztián ugyanis nem bírta a felkészüléssel járó megterhelést. Az énekes Gigi csapatába került volna.

A Blikk egy vidéki kórházban találta meg a fiatal énekest.

A Blikknek az énekes elmondta:

Az elmúlt hónapok történései annyira megviseltek lelkileg, fizikailag és szellemileg is, hogy úgy éreztem, nem bírom tovább. Egyik reggel felébredtem, rám tört egy sírógörcs, és csak zokogtam egész nap. Ekkor már tudtam, hogy ez a show-biznisz nem nekem való, nem bírja a lelkem.

Hozzátette:

Jelenleg is egy vidéki kórház pszichiátriai osztályán fekszem, ahová önként jöttem el, hogy meggyógyítsanak.

A kórházban gyógyszeres kezelést is kap az énekes – írja a lap. 

Egyelőre nincs konkrét diagnózis, de az biztos, hogy a továbbiakban is szükségem lesz gyógyszerekre, mert elég labilis az idegrendszerem, és a depresszióra is hajlamos vagyok. Sajnos nem tudtam feldolgozni a műsorral járó stresszt, és talán soha nem is tudnám azt a fajta sikert

- összegezte a műsorral járó terheket Krisztián.

Forrás: Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@Szeparepa2: :D elképzeltelek a nézőtér első sorában:
- Buzikám! Jól nyomod! Szeretünk ám. No nem úgy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.