Verebes Istvánt az Egyenes beszédbe hívták meg a minap egy hálátlan szerepkörbe: mondja el véleményét a színházi világot megrázó szexuális zaklatási botrányról.

„Ki a francnak akarnék megfelelni ennyi idősen?” – Verebes reagált az őt ért vádakra

(Fotó: YouTube/ATVzrt)

A műsorban többek között arról beszélt, hogy szerinte jó, hogy Sárosdi Lilla felhívta a figyelmet ezekre a jelenségekre, még ha köztudomásúak is voltak szakmán belül, de azt már nehezményezte, hogy megnevezte a zaklatóját is, konkrétan Marton László, rendezőt. Olyat is mondott Verebes, hogy "Vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem."

A műsor után kapott hideget-meleget, most ezekre reagált egy bejegyzésben:

„Véleményt mondani hívtak, mentem, mert nem gondolom, hogy óvakodnom kellene a nyilvános megszólalástól. Volt benne részem elég, gyakorlott vagyok "hatásaim" fogadására. Mérleget vonni most sem fölösleges, de csalóka. Ha komolyan veszem az elutasítást, gyalázkodást, komolyan kellene vennem a rajongást, a teljes körű elismerést is, amelyekből a duplája akad. Hát, így van ez!... Aki próbálja őszintén tálalni kételyeit, aki próbálja tudomásul venni a jogi, a lélektani, a társadalmi és szakmai elismertség más és másféle fajtáit, súlyait, mondjuk úgy: nehezékeit, és a morálisakat is, aki nem akar sem jóhiszemű, sem rosszindulatú lenni, aki a züllésben keresi és leli meg a békétlenséget, arra azt mondják: "mindenkinek meg akar felelni", meg azt is, hogy "megosztó személyiség". 1. Ki a francnak akarnék megfelelni ennyi idősen, ennyi munkás évtized után?! És nem én osztok meg másokat, dehogyis, mások osztják meg magukat egymástól, én csak hol egyikkel, hol másikkal nem értek egyet –, vagy éppenséggel érteni vélem, amit vélnek. Coda: megnyugtatásul: a helyzet nem romlik tőlem se, igaz, javulni sem képes...!"

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ki volt az a barom, aki ezt szerencsétlen majmot érdemi válasz reményében kérdezte? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus1
@Edmond Dantes: köszönöm a anácsot. Ígérem, amint szükségét érzem, h tanácsokat kérjek, az elsők között leszel fényes elméddel.
Grafix69
Nem kedvelem , de azt akarta mondani , persze ilyen sajátosan kitekert formában , szóval azt akarta mondani , hogy ő nem tehet róla ha sikeres embereknek a csinosabb vagy törekvő színésznők simán oda dobják magukat , vagy olyan szinten kacérkodnak ami gyakran félre érthető. Azt gondolja , hogy a szexuális visszaéléseket nem csak a férfiak követik el , és azt is véli , hogy a művészeti ágakban , színház , filmstudió stb , simán természetes dolog az egész probléma . Teljesen igaza van , saját ismerősöm neves színházban színészek közt mozgott , azt mondta ott bizony minden nő már mindenkivel lefeküdt . Ilyen ez , és Verebes kb erre akart utalni a hablattyal .
wagabund
Verebes pont úgy szalad bele ebbe a általa igen zavarodottan előadott szexuális zaklatási pofonba, mint a kiss védelmére kelt Dudi, vizilabdázó-király(amúgy ügyvéd, és megmondóember)

Verebes is jobban tenné ha a Bazitán(ban) kushadna, és nem habogna a tévében...sok már az a pasi.
herczeg0210
És vannak férfiak akik fogdosnak női feneket és vannak akik meg nem...
Equus1
nem nagyon értem, miért kell egy dugásból vagy egy szopásból ekkora faksznit csinálni...
karma1
@Equus1: Sarosdinak is csak most tunt fel, 20 ev utan, hogy meg akartak sz@patni, eddig allatira nem erdekelte, de most ez a trendi...
Nagyon nem csipem Verebest - 4-5 nappal ezelott itt vlt egy cikk, amiben Galvolgyirol allitotta, hogy "learulozta" (kozben kiderult, hogy csak a gimiben, egy jopofizas apropojan), es azt is kozolte, hogy neki nincsen baratja, es a Heti Hetes szereploi kozul se volt senkivel sem barati viszonyban.
Hat a muvesz ur mentalisan mar jobb, ha vesz egy kis Cavintont, miutan eppen ma - nosztalgiabol - vissza hallgatgattam a Heti Hetes musorait, - az okostelonak koszonhetoen automatikusan egymas utan idorendben az osszeset.
2000-ben Verebes megkapta a Deri Janos Dijat, ami egy valodi aranybol keszult egyforintos, es amelyik dijra a szakma valasztja ki a dijazottat.
Azt hittem, eldobom a telcsit, amikor Verebes elmondta, hogy milyen nagyon nagyra ertekeli ezt a dijat, hiszen Derit nagyon szerette - mint minden normalis ember -, es hogy o milyen sokat koszonhet a BARATAINAK, kollegainak, akik itt a Heti Hetesben meg a szinhazaban is nap mint nap talalkoznak vele...
Szoval valamitol megmondtak neki, hogy nem igazan jo, hogyha mindenkivel baratsagban es egyetertesben van, es o lelkesen nekiment tehat Galvolgyinek, es persze mindenkinek, akik ot ugy kezeltek, mint egy baratot szokas.
Majd ha egyszer felnovok, talan megertem, hogy miert is lesz egyesekbol szelkakas, vagy legalabbis lent a foldon koponyegforgato...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.