Csutka István az elsők közt van, aki férfiként is elmondta Sárosdi Lilla ügye után, mi történt vele.

Csutka István úgy érezte, a Harvey Weinstein ügy után kiálló Sárosdi Lilla nyomán jobb, ha ő is elmondja, mi történt vele. A több díjjal /Nívó-díj (1990), Pro Liberis Hungaricis Extra Hungariam Viventibus díj (2004), Komiszár János díj (2005), Magyar Arany Érdemkereszt (2005)/ is kitünetett színművész, táncművész kétszer is átélte a zaklatást: egyszer nyolcadikos korában, másodjára már felnőttként, színházigazgatósága idején.

Többszörösen kitüntetett magyar színművész vallotta be: többször is zaklatták

Fotó és nyitókép: Csutka István Facebook-oldala

Kétszer rendőrségi ügy is lett belőle (egyszer szüleim, egyszer saját magam tettem feljelentést (először nyolcadikos voltam, utóbbi alkalommal már színházigazgató), de volt más alkalom is, amikor csak az irtóztatóan rossz érzés lett a végeredmény és az, hogy még én érzem magamat kellemetlenül, sőt borzasztóan szarul a mai napig. Mert a helyzet, amikor visszaél valaki a hatalmával, az mindig sérülést okoz a másikban. Csak a másik magasról szarik rá, mert ő megteheti, mert ő a főnök, ő a rettegett tanár, a sikeres edző, az imádott és ünnepelt rendező, koreográfus, vagy művész, sportoló, a pozícióban lévő politikus, vagy a tiszteletre méltó egyházi személy és mindannyian tudják jól, megússzák, mert a gyengébb fél és a hatalmuk megvédi őket. Persze, nem kötelező partnernek lenni ezekben a helyzetekben, fel lehet állni és elmenni, már ha engedik az embert…, vagy van hozzá elég bátorsága és ereje… Sokan mások sem engedtek a nyomásnak, vagy szintén felléptek ellene, még akkor is, amikor tudták jól, ha ellenállnak a munkanélküli lét vár rájuk, vagy álmaik törnek apró darabokra.

Hajmeresztő dolgokat mesél a színházi világról s úgy gondolja: semmi nem fog megváltozni. Ennek ellenére hozzáteszi:

De igenis jó, hogy ez megtörtént, hogy Lilla és lassan talán többen is kiállnak. Mert rájössz, hogy ez nem természetes, hogy nem vagy egyedül, sőt baromi sok embert ért ilyen és ki más álljon ki, ha nem azok, akinek van egy kis neve és ezáltal több figyelem irányul rá és erre az elfogadhatatlan állapotra?

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

a helység kalapácsa
@szep napot: Te vérprimitív seggfej - veled is csak többen vagyunk!
Kártyára kapod a pénzt, vagy kézbe hengerítve?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szep napot
A Kelemen Anna eroszakkal leteperte es szarazra szopta a fa*at. Mondta is hogy neee Annacska, na jo ha ennyire akarod.
Engem is megeroszakolt az egyik gyonyoru gimnaziumi tanarnom. Kibontotta a sliccemet, erre nem megszolalt az a franya vekker; es meg az agynemumet is ki kellett mosnom.
a helység kalapácsa
@szep napot: Te vérprimitív seggfej - veled is csak többen vagyunk!
Kártyára kapod a pénzt, vagy kézbe hengerítve?
beacska1
@szep napot: Azt gondolod, hogy jópofa vagy, pedig csak simán bunkó
JAJMÁR
@szep napot: Lehet, hogy az a gyönyörű tanàrnő tanàr úr volt ès a vekker is nèma maradt...?
Rózsika Hatházi
@szep napot: Nem lehet, hogy az ötcombúval szeretkeztél álmodban?
relatív
Sajnos sokan - mert a magyar közélet már ilyen - ' csak ' (!) nemi síkra terelik a minap hazánkban IS fel merült ' hatalommal való visszaélést ' !!!

Pedig ebben az ominózus jelenségben sem a nemi-jelleg a visszataszító ( sokszor megtörténik, mindkét fél elfogadásával ), hanem a nyilvánvaló ' hatalommal visszaélés ' az ami egy egészséges társadalomban csak elvétve ( mert azért vannak olyan szereplők, a közhatalomban ma IS szép számmal ! ) fordulhat elő, de azokat ki kell vetni a közéletből, akár még a legkisebb főnök IS az !

Ami üldözést von maga után az a hatalommal való visszaélés, mely akár ( általában ) a nyugdíjasok, és a törvényes járandóságot ' kegyesen ' megadó vezető esetében IS tetten érhető, de ezt sokan alázattal fogadják.
Tehát van feladat, és ezért érdemel csodálatot, és támogatást a minap kiborult eset szenvedője IS az eset nyilvánosságra hozatala miatt !
lusta
Most mindenki csámcsog rajta, közben a vakkomondoros polgit a lakosok újraválasztották. Ez a mai magyar valóság.
Pálinkás Pál
@a helység kalapácsa: Pedig milyen igaza van,lassan már ugyanolyan sikk lesz "zaklatott"-nak lenni ,mint buzinak!!!
X-ray
@Pálinkás Pál: ... és te melyik vagy? Mert azt látom, rossz néven veszed, hogy ezzel a súlyos problémával foglalkoznak az emberek.
Pálinkás Pál
@X-ray: Már ne haragudj,de ha egy férfi zaklatásra panaszkodik ilyen ügyben ,az micsoda???/nem gyerekről beszélek,férfiról..."(először nyolcadikos voltam, utóbbi alkalommal már színházigazgató)"/
Macskaszem
Nem tudom, tulajdonképpen mit várnak a nyilvánosságtól, mert ugye a gyilkosságok is kiderülnek, mégis újra és újra megtörténnek.
SystemError
@szep napot: Max 10 évesnek saccollak, de lehet sok a két számjegy..
mariaberta
Ha így haladunk, kiderül, hogy országunk a "szexszuálisan zaklatott " hölgyek - urak országa volt annó! És mi a helyzet most, vagy erről is majd 20-30 év múlva írnak az újságok? Bár lehet, hogy mostanság csak tiszta erkölcsű pasasok élnek. És a nőkkel mi a helyzet? Ők nem zaklasssák a pasikat?
Dr plágium
@Pálinkás Pál: Bocsi, de te nem hallottál még arról, hogy a férfiakat ugyanúgy zaklatják mint a nőket? Sőt a családon belüli erőszak is megesik velük is. Csak erről nem igen beszélünk.
elnyomott
Lám csak, a jéghegy csúcsa is mekkora meglepődést és értetlenséget vált ki.
Jó lenne, ha mindez nem megszokottá válna, hanem tényleg mernének szólni azok, akiket zaklatnak valamilyen szinten.
Mert nehéz bizonyítani és ezért merik kevesen.
És szégyelli magát, szégyelli a családja, nem értem, hogy ezt miért nem lehet megérteni.
És az sem mentség semmire, hogy vannak, akik flörtölnek ,vannak prostituáltak és vannak, akik önként ajánlkoznak fel. Ez pedig éppenséggel súlyosbító körülmény kellene hogy legyen akkor, ha erőszakhoz, ha visszaéléshez folyamodik mégis a zaklató, ha olyant inzultál, aki nem akarja.
Nem ez a férfiasság jele és semmiféle jogos szükségletet nem elégíthet ki az erőszak!!!
karma1
@lusta: Es Terikeje konnyes szemmel mondott "igen"-t az eset megtortente utan, annak ellenere, hogy a masik varosban elo elso hazassagabol szarmazo felnott fia sem erti a sajat anyjat...:o(((
karma1
Mar biztos, hogy hulyen fogok meghalni, mert szepen kiallt ez a ferfiember - igen, vannak joparan, akik ferfiakat is zaklatnak, ez is letezik , mint hatalommal valo visszaeles - de akkor most KI is csinalt es mit ezzel a szegeny Csutakkal? (Miota igazgato o? En asszem meg Kevehazinal ragadtam le, mint hires "fiatal" balettistanal, a Cats eloadasain...)...
Belekialtani a vilagba,. hogy velem is elofordult, de nem mondok neveket, nehogy bajuk legyen vagy esetleg masert (mert az illetoknek meg most is eleg hosszu karja van elerni engem...)
Szoval ez egy melto bulvar megnyilvanulas a "Szorakozas" rovatban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.