Hatszázezer újzélandi dollár (109 millió forint) kártérítésre ítélte egy bíróság szerdán az Új-zélandi Nemzeti Pártot (New Zealand National Party), amely jogtalanul használta fel még 2014-es kampányában Eminem Lose Yourself című dalát – írta a BBC News.

109 millió forintnyi kártérítést nyert Eminem, mert jogtalanul használták fel egyik dalát
Fotó: Youtube

A rappersztár zenei kiadója, az Eight Mile Style a 2014-es kampány után nyújtott be keresetet a Nemzeti Párt ellen, amely Eminem Oscar-díjas számához dallamában és ritmusában is nagyon hasonló dallal népszerűsítette magát.

A törvényi eljárás idén májusban kezdődött. A bíróság végül megállapította, hogy a kampánydal csupán minimálisan tér el a zenész eredeti számától.

A párt ügyvédei azzal érveltek, hogy nem az eredeti számot használták, hanem egy ahhoz hasonló, "eminemes" dalt, amit egy zenei könyvtárból vettek.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a párt megsértette Eminem szerzői jogait, ezért kártérítésre kötelezte az alpereseket. A rapper korábban leszögezte, nem adott volna engedélyt arra, hogy a számát politikai kampányban használják fel.

A Lose Yourself című dal a zenész 2002-ben készül 8 mérföld című filmjének sikerszáma volt.

A Nemzeti Párt hirdetése a 2014-es kampányban több mint százszor ment le a televízióban.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Holott a szamot mar az Eminem is ugy emelte be egy masik szambol, tehat ok erosen loptak egy dalt, es csak egy resze volt hasonlo (a szam eleje)... Ha belegondolunk, hogy a zeneket hany hang variaciojara irjak az emberek evszazadok ota, akkor rajohetnenek, hogy egyre tobb szam lesz egymashoz hasonlo...
Nincs uj a Nap alatt..
lópicigáspár
Az is olyan nemzeti mint a miénk? Mert akkor teljesen normális, hogy lopnak! :))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.