A filmes Tomy Montana állt elő nem sokkal az első zaklatási vád után azzal, hogy Spacey 2003-ban egy bárban részegen a nemi szervénél fogdosta őt.

1986-os zaklatás derült ki Spacey-ről

Október végén pattant ki az újabb szexuális zaklatási botrány az amerikai filmes életben, Anthony Rapp színész ugyanis azzal állt elő, hogy még 14 éves korában, 1986-ban az akkor a húszas évei elején járó Kevin Spacey elhívta egy parti után magához, majd ott az ágyra lökte, fogdosta, és megpróbálta rávenni, hogy létesítsenek egymással közelebbi kapcsolatot. 

Rapp ezt visszautasította, és végül el tudta hagyni Spacey lakását, 31 évvel később pedig a Weinstein-ügy nyomán ő is előállt. 

 Újabb férfi vádolta meg Kevin Spacey-t szexuális zaklatással

Fotó: wikipedia CC BY 2.0/Maryland GovPics

Spacey egy bocsánatkérő közleményt adott ki, amiben arról írt, vélhetően nagyon részeg volt akkor, de mélységesen bocsánatért esedezik, és azt is hozzátette, hogy eddig biszexuálisként élt, de innentől akkor meleg férfi lesz. 

A zaklatás hírére a Netflix elkaszálta a House Of Cards hetedik évadát, majd a hatodik évad forgatását is felfüggesztették, Spacey-től pedig elvették az Emmy-díjat. 

2003-ban egy bárban zaklathatott egy férfit a színész

Most egy másik filmes, Tomy Montana elevenített fel egy 2003-as esetet a Radarnak, amikor egy bárban Spacey részegen odament hozzá, majd megpróbálta rávenni, hogy menjen vele haza, miközben Montanát az ágyékánál fogdosta. 

Montana Spacey-t csak hüvelykujja kicsavarásával tudta rávenni, hogy álljon le, de a színész a vécébe is követte Montanát. A vécé előtti sorban ott volt Spacey egyik ismerőse, akinek Montana szólt, hogy talán ideje volna hazavinni a színészt. Végül mindhárman távoztak a bárból.

A 444 cikke szerint az Old Vic Színház, melyet Spacey 2004 és 2015 között vezetett, közleményben kérte, hogy ha vannak még áldozatok, akkor jelentkezzenek.

(Radar, 444)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY 2.0/Maryland GovPics)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ezen most kicsit ledobbentem. Spacey egyik kedvenc szineszem. Nem gondoltam volna rola hogy meleg.
elnyomott
@Yoda69: - nagyon sok művész, színész, író meleg. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, ha erőszakot tesz, ha zaklat.
Gobbi Hilda is leszbikus volt, de állítólag soha senkit nem zaklatott, minden kapcsolata kölcsönös volt.
Néhány meleg híresség:
Ferencsik János, Karádi Katalin, Pilinszky János, Gobbi Hilda, Mensáros László, Márkus László, Shakespeare, Michelangelo, Leonardo da Vinci...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.