A végéhez közeleg a TV2 átváltozóshowja, a Sztárban sztár. A vasárnap esti elődöntőben kiderült, hogy az öt énekesből ki az a négy, aki bejut a döntőbe. 

Berkes Olivér egy Kis Grófo dallal nyitotta meg az estét. A zsűritagok nem tudtak sok jót elmondani a produkcióról, a bulit és a rajságot hiányolták belőle – 32 pont.

Janicsák Veca Depardieu anyjára és XV. Lajosra is hasonlított Liptai Claudia szerint, pedig az énekesnő Zámbó Jimmyként állt színpadra – 37 pont.

Horváth Tamás teljesen átalakult Alex Clareé és hangban is rendben volt – 38 pont.

Pápai Joci Boy George-nak öltözött és Liptai szerint úgy nézett ki, mint Friderikusz Sándor a farsangra készülve – 36 pont.

Király Viktor magához képest picit alulteljesített Stohl szerint. Az énekes az Apostol frontembereként, Meződi Józsefként állt színpadra, de belebakizott a produkcióba, amikor elfelejtette a szöveget – 36 pont.

A második körben Berkes Olivér kezdte el egy reggae slágerrel lazult, ami bejkött a zsűrinek – 39 pont.

“I’m sexy and I’m know it” – énekelte Horváth Tamás, aki az LMFAO énekeseként dobta le a gátlásait és rázta az altestét aranyszínű fecskében. Majka szerint megmentette az estét, így a rapper végre kiosztotta az első 10 pontját az este folyamán. Persze ezzel a többiek is egyetértettek, így megszületett az első 40 pontos előadás.

Pápai Joci a Lambada szövegével rázta a csípőjét és még a lábkörmét is pirosra festették – ez is maxpontos produkció volt.

Janicsák Missy Elliottot olyan jól alakította, hogy Majka felajánlotta neki, hogy segít neki rapperré válni. – 40 pont.

Király Viktor záródala aztán megtörte a sikerszériát. A zsűri szerint volt már jobb is és gyakran elveszett Lionel Richie a dalából, ezért “csak” 38 pontot kapott.

Az összesített eredmények alapján végül Berkes Olivérnek kellett búcsúznia a versenytől.

(24.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
A versenyzők és a zsűri egyöntetűen búcsúzhatna végre a "versenytől"!
Hol verseny ez, amikor pár tehetségtelen, nevenincs szerencsétlen bohóckodik?
division
@Shikari: Olyan ez mint mondjuk Gyurcsány meg a hívei. Ott is van egy bohóc meg vannak akiknek az tetszik:-))))
Félretéve a hülyeséget, amíg igény van az ilyen műsorokra addig lesznek is, lásd való világ, Mónika show, Győzike show, stb. Ezeket a műsorokat a nézők tartják életben.
Shikari
@division: Pontosan! Azt a debil réteget célozzák meg, akik erre a gagyira vevők!
terlasz
@division: Ki nem bohóc a politikában?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél