Apja halála annyira megrázta Ambrus Attilát, hogy többször meg akarta szökni a sátoraljajhelyi börtönből.

A Viszkist, vagyis Ambrus Attilát sokan valódi vadembernek gondolják, pedig szabadulása óta minden tekintetben kiegyensúlyozott.

Budapest közelében, egy kis faluban él fiatal feleségével, Rékával, kerámiáit gyártja a műhelyében, és ezt a harmóniát az sem zavarja meg, hogy újra reflektorfénybe került: az Antal Nimród rendezésében készült Viszkis-film máris nagy siker a hazai mozikban.

Viszkis: apám kilenc éves koromban megmondta, hogy börtönben fogok elrohadni

A Borsnak adott interjúban elmondta, hogy apja egyik elég kemény kijelentése milyen hatással volt az életére.

Az újságból tudtam meg, hogy édesapám meghalt, és éppen akkor ítéltek 17 évre. Apám már kilencéves koromban azt mondta, hogy a börtönben fogok elrohadni, és ez az emlék a halálakor annyira mellbe vá­gott, hogy be akartam bizonyítani: nem neki lesz igaza. Mivel nem hiszek a túlvilágban, már nem tudom elmondani neki, hogy nem feltétlenül volt igaza. Viszont ő látta már akkor is, hogy nagyon rossz úton haladok, és börtön lesz a vége annak, amit csinálok

– emlékezett Ambrus, aki még mindig bánja, hogy apjával nem volt harmonikus a kapcsolata.

Sajnos úgy kellett meghalnia, hogy neki lett igaza, és ez egy apa-fia kapcsolatban nagyon komoly lelki törést jelent. Ez akkor nagyon csúnyán megviselt. Abban az időszakban többször próbáltam megszökni a sátoraljaújhelyi börtönből, de onnantól kezdve rájöttem, hogy nem sok esélyem van, és ha nem kezdek magammal valamit, akkor valóban a börtönben rohadok meg

- nyilatkozta a Borsnak.

Cikk- és címlapkép: MTI archív/Mohai Balázs

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

havasigyopár
Egy szülőnek soha nem szabad ilyet mondani a gyerekének!
Sámannus
Ha az országot egy börtönnek tekintjük, nincs menekülés. Arra viszont ő sem számított, hogy a bűnözők kerülnek hatalomra, és ő példaképpé válik. Mára Petőfi és Ady nincs olyan becsben mint ez a bűnöző.
havasigyopár
Egy szülőnek soha nem szabad ilyet mondani a gyerekének!
havasigyopár
Láttam a filmet /Viszkis/ nagyon jó volt!!!
1magyar
Szülői nevelés végeredménye lett ez a pasi. Ennyit tudtak a szülők.Még jó,hogy "időben" rájött egy másik célra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.