Genetikai vizsgálattal kimutatható lett volna a betegség, de mivel ez némileg kockázatos, és a pár egyáltalán nem gondolt az abortuszra, elvetették a lehetőségét.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem láttam rajta a születésénél. Másnap mondták nekünk az orvosok, hogy talán az. Nem volt egyértelmű. Furcsa, mert ahogy a kis arcocskáját nézem, egyszer annak látom, egyszer pedig nem.

– mondta a gyermek apukája a HOT! magazinnak, amit a 24.hu idéz.

Szinetár Dóráék között fel sem merült az abortusz lehetősége

Most igyekeznek minden információt begyűjteni, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsák a picinek.

Mint ismeretes, hetekkel ezelőtt a színésznő saját maga jelentette be, hogy gyermekük Down-szindrómás.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI archív/Zih Zsolt, illusztráció

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
@karma1: Hát ez az! Egyszer már megjelentették ezt a hírt,akkor ki is tárgyaltuk,miért kell most megint ezzel előjönni.Nem hinném,hogy Szinetár Dóra kérése lett volna megint cikkezni a babáról. Akkor is írtam,hogy én jó pár évig dolgoztam fogyatékosok otthonában és nem mindegy mennyire érinti a babát. Én 42 évesen szültem a fiam,én voltam amniocentézisen (magzatvíz vizsgálat. Nem hiszem,hogy mertem volna vállalni annyi idősen egy beteg gyereket.Persze így utólag,nem tudom megtettem volna-e az abortuszt? Amin az egészséges gyerekünkel keresztül mentünk,így azt mondom,hogy biztos nem,de akkor még egészségesek voltunk,mi szülők is és még nem csúsztunk le ennyire az árokpartról 1996-ban.
vukkocska
Azért elég faramuci dolog a hír mellé odatenni Bereczki Zoltánnal közös képét. Erre a hírt beküldőnek jobban oda kellett volna figyelni.
Minden tiszteletem a házaspáré, mert nagyon nagy felelősség egy ilyen kisbaba felnevelése különösen akkor, ha már van két egészséges gyermek. Persze, különböző mértékű lehet a károsodás, ismerek olyat, aki jogi egyetemet végzett és magas beosztásban is volt, de van olyan is mint például a húgomé, aki nem tud beszélni sem. Sok erőt, egészséget, sok-sok szeretetet kívánok szülőknek és a babának egyaránt.
karma1
Elvegre Bereczkitol is van egy gyereke,...:o)))
cikicakk55
@karma1: Hát ez az! Egyszer már megjelentették ezt a hírt,akkor ki is tárgyaltuk,miért kell most megint ezzel előjönni.Nem hinném,hogy Szinetár Dóra kérése lett volna megint cikkezni a babáról. Akkor is írtam,hogy én jó pár évig dolgoztam fogyatékosok otthonában és nem mindegy mennyire érinti a babát. Én 42 évesen szültem a fiam,én voltam amniocentézisen (magzatvíz vizsgálat. Nem hiszem,hogy mertem volna vállalni annyi idősen egy beteg gyereket.Persze így utólag,nem tudom megtettem volna-e az abortuszt? Amin az egészséges gyerekünkel keresztül mentünk,így azt mondom,hogy biztos nem,de akkor még egészségesek voltunk,mi szülők is és még nem csúsztunk le ennyire az árokpartról 1996-ban.
Dr plágium
Igazán leszakadhatna már a sajtó róluk. Az Ő döntésük volt, meg fogják oldani, csak hagyják Őket békében gondozni, nevelni a babát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.