A színésznő szerint a szoptatásnak semmi köze az erotikához. 

Trokán Anna a Borsnak beszélt öt hónapos kisfiáról, Kareszről. A kicsi szépen fejlődik, éli az öt hónaposok gondtalan életét: sokat eszik és alszik. Közben pedig ismerkedik nagyszülei, Trokán Péter és Papadimitriu Athina, édesanyja és nagynénje, Trokán Nóra mesebeli világával, vagyis a színházzal. Anyukája ugyanis visszatért a színpadra, ahová a kisfiút is elvitte.

Trokán Anna szerint egy édesanya nem azért veszi elő a mellét, mert mutogatni akarja

Fotó: Pixabay

Trokán elmondta azt is, hogy ha a kisfia éhes, akkor nyilvános helyen, akár étteremben is megszoptatja. Hozzátette, hogy még nem találkozott ezzel kapcsolatban negatív hangokkal, de ha bárki is szólna emiatt, azt biztos nem hagyná szó nélkül. Ahogy egy felnőtt ember ehet péksüteményt a metrón, úgy szerinte egy édesanya is bármikor adhat enni a babájának. 

Egy pici gyerek, ha éhes, ugyanúgy ehet bárhol, mint egy felnőtt. Ilyen esetben egy édesanya nem azért veszi elő a keblét, mert mutogatni akarja magát, a szoptatásnak semmi köze az erotikához

– jelentette ki Anna.

(Borsonline)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@levarosbukta: És az anyának, aki együtt él a kicsivel, tudnia kell, hogy az a kicsi kb. mikor lesz szoptatási időben. És akkor nem étteremben vagy a nyílt utcán (a hely szabadon választható) kell lófrálnia, hanem egy nyugodt, a világ elől takart helyen kell a kicsivel KETTESben lennie. Az a baba is igényli a nyugodt, családias környezetet.
Természetesen adódhat olyan eset, amikor valamiért más eset fordul elő, de ez nem lehet általános, állandóan előforduló eset. Hogy a higiéniáról már szó se essék. Egy, normálisan lemosott és tiszta mell vagy egy letörölgetett, esetleg izzadt változat--ízlés dolga. Hadd erősödjön a baba immunrendszere, mi?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
levarosbukta
Ez is egy hülye liba! A szoptatás egy csodás intim dolog anya és gyermeke számára - legalábbis annak kellene lennie - nem pedig csöcsmutogatásnak szoptatás ürügyén.
namihami
@levarosbukta: És az anyának, aki együtt él a kicsivel, tudnia kell, hogy az a kicsi kb. mikor lesz szoptatási időben. És akkor nem étteremben vagy a nyílt utcán (a hely szabadon választható) kell lófrálnia, hanem egy nyugodt, a világ elől takart helyen kell a kicsivel KETTESben lennie. Az a baba is igényli a nyugodt, családias környezetet.
Természetesen adódhat olyan eset, amikor valamiért más eset fordul elő, de ez nem lehet általános, állandóan előforduló eset. Hogy a higiéniáról már szó se essék. Egy, normálisan lemosott és tiszta mell vagy egy letörölgetett, esetleg izzadt változat--ízlés dolga. Hadd erősödjön a baba immunrendszere, mi?
nezelodo
Hát lehet hogy majd kompetens hozzászólók elmondják, mit hogy kell tenni az anyukának. Arra azért kíváncsi lennék mit tennének, amikor a gyerek viszi a sámlit az anyja után, hogy szophasson, ahogy ez nem volt ritka a múltban, a családban is megesett, pap lett a gyerekből. Vagy miként kezelnék azt a helyzetet, amikor a harmadik szülinapján megállapodott az anyja az unokámmal, hogy ha elfújja a három gyertyát a tortán, csak nézheti, amint az öccse szopik, és nincs több bepróbálkozás, sem a villamoson sem a szerkesztőségi látogatáskor, szóval sehol... Na de ez persze a mai modern tápszerek világában csak mesének hangzik.
Fradigege
Szerintem proli dolog nyílvános helyen szoptatni. Mik vagyunk? Majmok? Akkor én is oda húgyozok ahová akarok, inkább kint, mint bent maradjon a szlotty! Ha kell, hát kell. Keressünk azért diszkrétebb megoldást ezekre a helyzetekre.
simmering73
A mi időnkben a kismamáknak még volt annyi eszük, hogy két etetés között intézték az ügyes bajos dolgokat. Ha pedig az várhatóan hosszabb ideig tartott, akkor vittek cumisüvegben tejet, de semmi szín alatt nem szoptattak nyilvánosan. Az egy jól körülhatárolt népcsoport privilégiuma volt. Megjegyzem az is ritkán fordult elő.
levarosbukta
@nezelodo: Bizonyos népcsoportnál ez sosem okozott gondot, de megkérdeztem öreganyámat és az ő idejében sem volt divat a nyilvános szoptatás, sem más olyan dolog ami csak két emberre tartozott.
qui
@Fradigege: Proli dologhoz annyi: ha felütsz egy magyar történelmi lexikont 10x, akkor valószínű, hogy a családnevemet találod 1-2x. Nem Dózsa, és nem Rákosi. És képzeld, hercegnő, szoptattam vonaton, busz pályaudvaron, orvosi rendelő várójában, a schönbrunni kastély parkjában. Nem botránkozott meg senki Erre való a vállkendő, stóla, amit amúgy is visel az ember. Csak a pornón szocializálódott idióta azonosítja a szoptató nő mellét a szex-játékszerrel. Ja, és ha neked a hugyozás egyenlő a csecsemő szoptatásával, akkor rossz tapasztalataid lehettek kisgyermek korodban. Szegényke!
nezelodo
@levarosbukta: Igaz lehet, hogy nem volt divat a nyilvános szopatás, de ma divat, főleg amit a kormányunk tesz velünk.
A viccet félretéve, nem is a nyilvánosság kedvéért, hanem a gyerek szükséglete miatt szoptatnak az anyák. Szerinted az unokámnak éhen kellene halni a Balaton és a főváros közti négy ötórás út alatt? Szerencsére azon a vonaton mai gyerekszerető emberek utaznak, és nem kukkolók, és nem álszemérmesek.
A nagymamádat arról is kérdezd, hogy a sokadik gyerek miért halt meg, és a nem szoptatás miért esett meg, ha kevés volt az elosztható birtok? Az rendjén való volt?
Köb Jani
@Fradigege: Az elit celeb nem szoptat gyereket, mert nem anya, hanem egy magát mutogató erkölcstelen... embernek nem nevezhető hulladék, akinek a melle az erotikát sugallja,de nem a gyerek etetését.
anka
@qui: - mert ő az apja f...án nevelkedett! :D
Pálinkás Pál
@qui: azt ugyan áruld már el nekem,mit kerestél te egy csecsemővel szoptatási időben a schönbrunni kastély parkjában? Biztos qrva fontos dolgod lehetett arrafelé!!!
glorianna
@Pálinkás Pál: Például kirándult, és nem a szomszédból ugrott át, hogy a parkban szoptasson. Miért gondolják egyesek, hogy ha valaki szült, akkor lehetőleg a négy fal között nevelje a gyereket, és még véletlenül se menjen utcára, pláne nem 100 méternél messzebb a kapujuktól???
Miért van az, hogy sem kelet felé, sem nyugat felé menve nem találkoztam ennyire baba- és gyerekellenes viselkedéssel, mint pont itthon?
qui
@Pálinkás Pál: Nem volt fontos. Sétáltunk, nézelődtünk. Anyukáknak azt is szabad. Soha nem zártam be magunkat a négy fal közé.
justhpeter
Elgondolkodtam. Ma hányadik századot írunk ?
wagabund
2d79ab735f99001f2c7319a2b3d0d8a6dcc6b30c09e17d43f3251b6bd4035ef0
qui
@Mirabilis: Látod, nagy butaságot beszélsz. Az a kisgyerek ma már majdnem egy éve PhD, ép idegrendszerrel, jó humorral, és okos, okos. Ha ilyen tefélék elgondolása szerint neveltem volna, hogy lett volna ennél jobb, több? Vízen járna?
JAJMÁR
Amelyik baba szopik, azt meg kell szoptatni ott, ahol kèri. A picit akkor is, ha szomjas.
Azt nem is minősìtem, aki szerint 2 szoptatàs között ügyeket lehet intèzni, mert nemrèg èpp hasonlòk ìrkàltàk, hogy azèrt viszi magàval a picit, hogy előteengedjèk.. szóval a nemèrtès rosszindulatot szül?
Ideje lenne pl. pu.-ok, èttermek stb. helyeken pelenkàzó ès szoptató helyeket kialakítani. Igaz, mèg ingyenes wc-k sincsenek.
Mert az anya nem a szex miatt veszi elő a mellèt, de vannak annyira bunkó fèrfiak, akik arra ...khm.

Egyèbkènt lehet kapni szoptatós melltartòt, ès el is lehet takarni.. vagyis fejlődünk, ha lassan is.
Hàt, anyàk, minden tisztelet... ès nem azèrt, mert anya vagyok, hanem mert mindenkinek van èdesanyja.
Fradigege
@qui: Én azt írtam, hogy diszkrét helyen. Itt nem volt vállkendő megemlítve, de Trokán Anna premierlpán az étterem kellős közepén is elővenné a csöcsét. Én nem igazán szeretném, ha a gyerekeim anyja vadidegenek előtt előkapná a csecsét. Mert vannak aberráltak, akik ezt szeretik. Azt hogyan védené ki? A diszkrét hely például: női mosdó, pelenkázó helység, megkéri a pincért, hogy segítsen. És esetleg senki nem szólná meg mégcsak véletlenül sem. De valószínű, hogy exhibicionista. Magamutogató, hogy lám ő anya és ezt így felvállalja. Vállalja, majd recskáznak rá egyet az aberráltak. Vagy az a legszebb, ha egy másik kisgyerek is kajál az étteremben és hangosan odaszól az anyukájának: -Nézd, mama. Az a néni elővette a cicijét. Annak a kisgyereknek is elmagyarázná, hogy ő bevállalós anyuka?
vadsanca
@namihami: A higiéniáról annyit, hogy bizonyos mennyiségű baktériumra mindenkinek szüksége van, különben az immunrendszer nem alkalmazkodik a kihívásokhoz.
Másrészt pedig kulturált embernek ez fel sem tűnik. Legfeljebb annyi, hogy milyen édes a pici.
Te emlékszel gyermekkorod ez időszakára? Akkortájt milyen volt a higiéniai nívó?
namihami
@vadsanca: A ""bizonyos"" mennyiség a hétköznapi életben bekerül a szervezetbe. Nem kell extra bevitellel megemelni.
A "kulturált"" ember valóban nem a mellet nézi, de a kulturált nőnek nem az a szempont, hogy mindenáron bizonyítsa, hogy mennyire ""felvilágosult és modern"" nő. Én nem lennék boldog attól, hogy a lányom (már ő a soros) a nyílt placcon szoptat. Vonuljon félre, ossza be úgy az idejét vagy cumisüveg-kifejt tej kooperáció is szóba jöhet. Olvasd el Fradigege szösszenetét 22:07-kor, én is pont erre gondolok.
Az én gyerekkoromban az anyám (és a nők) nem próbáltak az utcán szoptatni és , meg fogsz lepődni, de a szappan és melegvíz már akkor fel volt találva.
KisGenyo2
@namihami: Nem kell immunrendszer, ostobaság az!
Manapság az allergia a "divat", meg az, hogy legalább 2-féle alap élelmiszert ne tudjon megemészteni valaki.
Domesztoszba satnyult (de)generációk...
Nessy
Fene tudja, de nekem, is meg a gyermekemnek ezek intim perceink voltak.
Az természetes, hogy a pici szomjas lesz, akkor viszont nem az anyatej,amitől még szomjasabb lesz, hanem a tea a szomjoltó.
Persze, hogy viszi magával, ha nincs kire hagynia, de igyekezni kell a szoptatási időre valami nyugodtabb helyet találni. Jelentem, megoldható!
Csizmás Kond
Egy csecsemőt akkor kell szoptatni amikor az éhes amikor annak az ideje...viszony egy csecsemőt nem kell folyton a buszon, a metrón, a vonaton vagy akárhol cocókáztatni...várótermekben vendéglőkben pelenkázni...nem menet közben kell felnevelni e csecsemőt...
RonaGyuri
Alapvetően egyetértek a hölggyel! Azonban a példája - mint tudjuk minden példa rossz - az bizony nagyon rossz!
egy felnőtt ember ehet péksüteményt a metrón - írja. Nos a dolog úgy áll, hogy megteheti, s sajnos sokan meg is teszik, de TILOS! Ahogy erre az olvasással és/vagy olvasásértéssel hadilábon állóknak piktogrammal is, fel is hívják az utasok figyelmét! =))
glorianna
@Mirabilis: Bocs, de ez szamárság. Senki nem azt mondta, hogy naponta 24 órán át lófrál az anyuka a babájával, csak azért, hogy nyilvános helyen szoptasson. Viszont ha anyuka menni akar / menni kell, akkor ne kövezze már meg minden másképpen gondolkodó "szupertoleráns", mert nem otthon szoptat. Eszem megáll, mennyi agresszió bír előtörni egy olyan, a legszűkebb családon kívül senki másra nem tartozó kérdés kapcsán, mint a szoptatás. Ja, ez nem csak neked szól...
glorianna
@Mirabilis: Itt a hangsúly az agresszión volt, és ahogy látom, nem alaptalanul... Kár :(
glorianna
@Mirabilis: Igen, olyannyira, hogy beleszólni sem kell. Főleg nem ilyen vehemensen. Nem értem, milyen alapon (csaknem azt írtam, milyen jogon) akarod előírni bárkinek, hogy hol szoptasson. A szoptatás kérdésében max. véleményt lehet nyilvánítani, amolyan "én így csinálnám" szinten, de vadidegen felnőtt embernek előírni, hogy "ne lófráljon, amikor...", és önteni a dühös hangvételű hozzászólásokat, hát az bizony nem kevés agresszióra (és egyéb lelki nyavalyákra) utal.
Itt én ezt a témát most befejeztem. Nyugodalmas jóéjszakát :)
cirip
Nem is vagyok meglepve, nem is várnék mást Papadimitru Athina lányától.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.