Uraim, itt az ideje rendezni a sorainkat. Már feltéve, hogy akarunk egy állandó nőt magunk mellé. Mondjuk ki a férfiak számára fájó igazságot: a nőknek elegük lett! Mert általánosságban úgy vélik, hogy többet tesznek bele egy kapcsolatba, és ez így nem fair, ezért inkább egyedül élnek, és csak magukra fordítanak gondot, amiből így idejük is több lesz. Mindezt a fogyasztói szokások elemzésével foglalkozó Mintel legújabb kutatása mutatta ki, ami eképpen summázta a kialakult helyzetet: egy emberre könnyebb főzni, mint kettőre. A kutatás szerint az egyedül élő nők 61%-a elégedett a helyzetével és boldog, míg a férfiaknál ugyanez a szám mindössze 49%, ami azért elég jelentős különbség. Ráadásul a nők 75%-a nem is keres magának párkapcsolatot szemben a férfiak 65%-ával. Mindez fokozottabban mutatkozik meg a 45 fölötti korosztályok esetében. Emily Grundy, az Essex Egyetem professzora szerint "a nők nemcsak több házimunkát végeznek, hanem több un. érzelmi alapú munkát is, és ezekre...

Forrás: nuus.hu
Feltöltő: archive
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Ezt csak megerősíteni tudom.A több mint 30 évig tartó házasságomban tulajdonképp cselédként funkcionáltam,de az ember látja,hogy a környezetében élő nők ugyanezt teszik,és sok-sok évig eltapicskoltam a langyos vízben,gondolván,hogy ennek így kell lennie.Csernus doki könyvét olvasva határoztam el,hogy változtatok,és megszabadulok egy akkorra már alkoholista férjtől.Jó döntés volt.Még a szívritmuszavarom is eltünt azóta.Ha van kedvem főzők,ha nincs kedvem nem,és ez azóta mindenre igaz,azt teszem,amihez kedvem van.
picike1
nem vagyok a rabszolgád jobb egyedül és te is lásd el magadat . főzzél mossál takaritsál és tedd rendbe magadat ha kész vagy pihenjél !!
picike1
ja van egy előnye a férfiak igy jobban tudnak csak saját magukra odafigyelni hiszen csak azt teszik minden állapotjukban akkár akár nem nősek
csipetke
Ezt csak megerősíteni tudom.A több mint 30 évig tartó házasságomban tulajdonképp cselédként funkcionáltam,de az ember látja,hogy a környezetében élő nők ugyanezt teszik,és sok-sok évig eltapicskoltam a langyos vízben,gondolván,hogy ennek így kell lennie.Csernus doki könyvét olvasva határoztam el,hogy változtatok,és megszabadulok egy akkorra már alkoholista férjtől.Jó döntés volt.Még a szívritmuszavarom is eltünt azóta.Ha van kedvem főzők,ha nincs kedvem nem,és ez azóta mindenre igaz,azt teszem,amihez kedvem van.
TASzSz
Ez most direkt avagy indirekt ok-okzati (v)iszony?!
archive
@csipetke: ugyanez.. csak én 33 év után:)
picike1
@csipetke: szivritmus zavart még nagyon távkapcsolatban is tudnak urakodó mániájukkal okozni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.