Újévi örömkoncert-turnéra indul Magyarországon a Boban Markovics Orkestar. A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának hét helyszínt érintő koncertsorozata január 2-án Komáromban kezdődik és január 9-én Tatabányán zárul.

Boban Markovics több éve hagyományosan újévi koncertet ad a budapesti Müpában, a Boban Markovics Orkestar ezúttal január 4-án játszik itt. Emellett fellép január 3-án Veszprémben, 5-én Pécsett, 7-én Miskolcon és 8-án Szegeden is. A zenekar a koncertturnén Pápai Jocival egészül ki.

Boban Markovics mintegy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a Songlines szerint ő a világ legjobbja. Magyarországra rendszeresen visszatér és emlékezetes koncerteket ad.

Budapesten a zenekar a Magyar Hospice Alapítvány javára ad jótékonysági estet. Az alapítvány ezzel a koncerttel köszönti az új évet. Hagyományaikhoz híven ezúttal is különleges produkciót kínálnak: Boban Marković és zenekara mellett magyar művészek is fellépnek.

A Boban Markovics Orkestar a gypsy rézfúvós vonulat képviselője. A szerbiai trombitaművész és zenekara számos zenei díj birtokosa. A kilencvenes évek első felében tűnt fel, amikor zenekarával többször elnyerte a híres gucai trombitás fesztivál első díját. Ezután több Kusturica-film, például az Underground vagy az Arizonai álmodozók zenéjét szerezte, és működött közre előadóként. Az ezredfordulóra Európa legnépszerűbb balkáni "rezesbandáját" vezette. Készített lemezt Lajkó Félixszel, majd 2002-ben Frank London (Klezmatics) munkatársa lett. Kutatja és bemutatja a Balkán cigányzenéjének kapcsolódását más zenei műfajokkal és kultúrákkal.

Fia, Marko mindössze 14 éves volt, amikor bekerült a Boban Markovics Orkestarba. A fiatal trombitaművész azóta is a zenekar szólistája és fő zeneszerzője. A 13 fúvóssal felálló zenekar több százezer lemezt adott el világszerte, klub- és fesztiválkoncertek százait adták, rajongók tízezrei követik zenélésüket, bárhol is játszanak Európában. Az együttes hangzása folyamatosan alakul, ma már a dob, a tarabuka is állandóan jelen van.

(mti)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.