Pintér Tibor barátnője szerint Tenya, a lovasszínész megalázóan viselkedett a Celeb vagyok, ments ki innen műsorában, azért is adta ki az útját a férfinak. Tenya megpróbálta magát visszakönyörögni, egyelőre sikertelenül.

Kiadta az útját Pintér Tibornak a barátnője, a 20 éves Friderika, miután megtudta, Tenya folyamatosan csapta a szelet a Celeb vagyok, ments ki innen műsorában a 18 éves Tóth Andi énekesnőnek. 

Pintér Tibor barátnője szerint Tenya megalázóan viselkedett, azért is dobta ki

Fotó: Facebook/Pintér Tibor

Friderika a Blikknek elmondta, megalázó volt Tenya viselkedése, az pedig nagyon rosszul esett neki, hogy jó két héten keresztül azt láthatta a tévéképernyőn, párja hogy próbál meghódítani egy másik nőt Dél-Afrikában.

Mindezek után rúgta ki a Nemzeti Lovas Színház vezetőjét (akivel augusztus óta alkottak egy párt), amit Tenya adás közben tudott meg, és nem is rejtette véka alá a könnyeit. Friderika a Blikknek annyit mondott: nem bocsátott meg, de nyitott arra, hogy megbeszéljék a dolgokat.

Tisztában voltam azzal, amikor összejöttem vele, hogy szeret flörtölni, de amit Tóth Andival művelt, az túl ment egy határon. Nagyon rossz volt látni ezt az egészet, és nagyon csalódott voltam. Megalázó volt a viselkedése, ahogy erre a többi szereplő is utalt. Először persze, próbáltam nem követni a műsort, de aztán a sok „jóindulatú” ember sorra hívta fel a figyelmemet arra, mi történik az adásban

- mondta el a lapnak Friderika.

A lány levelet is írt Tenyának, amit megosztott a Blikk olvasóival.

Kincsem! Az elmúlt napokban megváltoztattam a kapcsolati státuszom, egy hete egyedülállónak vallom magam. Hol is kezdjem? Bár megfogadtam, nem teszem, mégis nézlek Téged mindennap, s sokszor megbánom, hogy odakapcsolok, hisz olyat látok, ami szíven döf. De amikor Téged válasz­tot­ta­lak, tudtam mire vállalkozom, és azt is tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolog. A műsorban látottak alapján elbizonytalanodtam, hogy tudnám-e ezt bírni most vagy a jövőben. (...) Rossz látni a tévén keresztül, ahogyan viselkedsz, ahogyan játszod a nőcsábászt, ahogyan mással randizol. Bizony sokszor megbántasz a viselkedéseddel.

Pintér Tibor nemrég kiesett a műsorból, telefonon azóta többször is felhívta Friderikát, és többször bocsánatot is kért, ám a lány egyelőre hajthatatlan.

Hívott a hét végén, többször is bocsánatot kért, de ez nem elég. Miután hazajön, biztosan lesz köztünk egy beszélgetés, aztán meglátjuk

- mondta el a Blikknek Friderika.

(Címlapi kép: Facebook/Pintér Tibor)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ittott
ez a fasz, egy unintelligens majom. tudhatta volna, hogy minden szava eljut másokhoz. lealázta a barátnőjét. a próbán bizonyította tudatlanságát, és félelme is eluralkodott rajta. ennyit a macsó hősről.
sokanvagyunk
Rájött a lelkem, öregecske ő már egy kicsit a versengésre Tenyáért.
volvós
@peterkelemen: 9:17
Ez a lény nem Tenya, hanem GENYA !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.