Jövő nyári európai turnéja keretében Magyarországon is fellép Lenny Kravitz. Az 53 éves, négyszeres Grammy-díjas amerikai funk-rock zenész, énekes 2018. június 3-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

A turné mellett Lenny Kravitz új, tizenegyedik stúdióalbumának megjelenését is bejelentette: a friss anyag 2018 tavaszán várható.

Az apai ágon orosz zsidó, anyai ágon bahamai-afroamerikai származású Lenny Kravitz eddigi csaknem három évtizedes pályafutása során átlépte a zenei műfajokat, vegyítette a hangzásokat és a stílusokat.

Rockzenéjében a hatvanas-hetvenes évek soul és funk hatásai dominálnak, mind a négy eddigi Grammy-díját a legjobb férfi rockénekes kategóriában nyerte, ráadásul egyhuzamban, 1999 és 2002 között, amivel rekordot állított fel. A négy győztes dal a Fly Away, az American Woman, az Again és a Gig In volt.

Tíz stúdióalbuma több mint 38 millió példányban kelt el világszerte, legnagyobb sikere kétségtelenül az Are You Gonna Go My Way volt 1993-ból. Dalszerzőként, zenészként, producerként olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna, Vanessa Paradis, Slash, Sean Lennon, Steven Tyler (Aerosmith), Mick Jagger, Michael Jackson, Al Green vagy Curtis Mayfield.

Magyarországon eddig egyszer, 2009 júniusában Debrecenben a Főnix Csarnokban lépett fel.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél