Az ATV hivatalos vizsgálatot indított Havas Henrik zaklatási ügyei miatt, és amíg a vizsgálat le nem zárul, Havas nem szerepelhet az ATV képernyőjén Az ügyben a vizsgálat végéig nem nyilatkoznak, ennek vége a tévé szerint december 31. előtt várható.

Havas Henriket felfüggesztette az ATV

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Havas Henriket egy héttel ezelőtt Baukó Éva, a Való Világ egyik korábbi szereplője vádolta meg zaklatással a Facebookon – igaz, egy olyan ügyet vett elő ismét, amit 2011 óta emleget, de ez semmit nem változtat a lényegen: azzal vádolta Havast, hogy amikor alkalmazásában állt, szexuális szolgáltatásokat akart tőle ellenszolgáltatásért cserébe. A második ügy pénteken robbant: Molnár Anikó, a Való Világ és a Nagy Ő című műsorok egyik szereplője is szexuális zaklatással vádolta Havast.

(Index.hu)

104 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
42
Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová tartunk...
Tízezerszer tízezer évig nyomathatod a bullshitet, akkor sem fogod érteni a lényeget, te Sátánista.

Te sok millió embert képes vagy a halálba küldeni, de Isten ismeri a formáltatásunkat, és ezért megbocsátó.
isten MINDENKIT FELTÁMASZT, érted ezt?

Isten elképesztő.
Minden hatalom az övé (bármit megtehetne), de közben igazságos is, és ragaszkodik a maga felállította szabályokhoz, és mindezek felett kegyelmes...
Igazság szerint meg kéne halnod, de isten vágyakozik a keze munkája után - és ezért a hatalma miatt felülírja az igazságot.

Meg sem próbálom tovább magyarázni neked, te őstulok.
Élj, amíg élhetsz, aztán halj meg a bűneidben.
Ennyi. (egyelőre - mert fingod sincs a jövőről)

Ha tudnád azt, amit én tudok... Akkor is egy primitív magyar paraszt maradsz.
Annak születtél, és az is maradsz - bármennyit is tanulsz, bármennyi pénzed is van, csak egy paraszt vagy.
Logogrif
Az lehet,hogy Havas gyakran nagy tahó,de az is igaz,hogy az ATV mindig alkalmazkodik Kecókáék igényeihez! Most fog végleg eldőlni,hogy hova áll a tulaj...
kukac50
Ezeket a nőket lefizették! Havas azért támadják mert Vonáról könyvet írt. Fidesz által fizetett támadás az egész!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.