Az Index portál írta meg, hogy az ATV-hez közel álló forrástól úgy tudja: Havas Henrik műsorvezető az ATV ezen a héten tartott megbeszélésén elismerte, hogy küldött egy vibrátort Molnár Anikónak.

Az Index hozzáteszi, forrásuktól úgy tudják, hogy az esetről

Havas azt gondolta, hogy az jó vicc.

Az Index az ügyben kereste Havast is, aki azt mondta a lapnak, hogy

nem nyilatkozik az ügyről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk már a hét elején levette Havas Henriket a képernyőről az ATV, így nem került adásba a Havas a pályán című műsor ismétlése sem. Azóta már meg is lett Havas Henrik utódja, a Zoom.hu értesülései szerint a műsorait Fiala János rádiós műsorvezető veszi át ideiglenesen. A Havas a pályán következő két adását például Civil a pályán címen fogják adni Fiala műsorvezetésével.

Az ATV döntése állítólag egy szerdán előkerült videó miatt született meg a Blikk információja szerint. A videó még 2014-ben készült. A TV2-s felvételen Görög Zita egy műsor forgatásán Havasról panaszkodott.

A Hal a tortán adásban Görög Zita azt sérelmezte, hogy a forgatásra tartva a közös autóban Havas a kezét és a combját fogdosta.

Ugyanakkor az Index kérdésére az ATV azt közölte:

arról még nincs döntés – amit a Blikk állít –, hogy végleg letiltanák a képernyőről Havast.

Havas Henriket korábban Baukó Éva, a Való Világ egyik korábbi szereplője vádolta meg zaklatással a Facebookon. A második ügy múlt pénteken robbant: Molnár Anikó, a Való Világ és a Nagy Ő című műsorok egyik szereplője is szexuális zaklatással vádolta Havast.

Forrás: Index, Blikk, ATV, Zoom.hu

Címlapi kép: YouTube/ATV

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Fúúúú...wazze, megnézte a lábait, mire elkezdtek visítozni, ,hogy "zaklatás, zaklatás"!
Kb. itt tartunk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Fúúúú...wazze, megnézte a lábait, mire elkezdtek visítozni, ,hogy "zaklatás, zaklatás"!
Kb. itt tartunk.
Cicamama55
Én egyszer egy udvarlómtól a "Szép asszonyok egy gazdag házban" című könyvet kaptam ajándékba...Akkor ő is zaklatott engem?! Röhej!!!
Equus
most már én is meg vagyok zaklatva. Egy egyetemi csoporttársam megnézte a farkamat a férfivécében. Azóta nem alszom, sem éjjelem, se nappalom.
Ami különösen fájdalmas, h kosárlabda mérkőzés közben a mögöttem álló védő olyan közel jött, h az én ártatlan fenekemmel éreztem az ő hímtagját. Azóta nem alszom nappal.
Elégtételt követelek!
Borsó
Csúnya lenne azt mondani, hogy azoknak, akik itt poénkodnak, az édesanyjuknak karácsonyra csak vibrátort kívánok ajándékba idegen férfiaktól; lássuk akkor is jó poénnak tartanátok-e.
adrenalink
Akinek humora van mindent tud,
Akinek nincs, az mindenre képes,
Akinek humora van minden bír,
Akinek nincs, az mindenre kényes. /Szenes Iván/
M. Anikó nem a humoráról lett "híres"...
Mirabilis
@Borsó: Havas és molnár - többet fogott f@szt, mint kilincset -anikó nem voltak idegenek egymásnak.
vadnarancs
@Borsó: Anyám sosem volt kurva, a kis kedvenced viszont volt és az is!
quadrocopter
@Borsó: El ne sírd magad, vazze...ami vibrit ajándéka kaptál az neked kicsi, vagy? Vagy nem rezeg?
ila51
@Equus: 17:47 " Azóta nem alszom nappal " ...felröhögtem
tothjani
-Mennyi a fizetésed kérdi a nagy Ő?
-93 ezer.
-Segítség zaklat.
-2 millió és enyém a BMW a Klub előtt.
-És mikor megyünk már fel hozzád??
papa.49
@tothjani: Nálad pont, ennyit erről a hitelesen erkölcsös női társaságról ))))))))))))))))))))
Különben a Havast utálom soha nem nézem a műsorát de ez amit most művelnek vele ez kibaszás, és még egy nem hiszem hogy a két szottyadt luvnya magától világosodott volna meg ilyen hirtelen )))))))))))
ila51
@papa.49: 23:36...mármint kívül ?...esetleg
Pálinkás Pál
@Borsó: Na...ugye nem gondolod hogy M.A akkor látott először vibrátort amikor Havas elküldte neki???
papa.49
@ila51: Hát belül nem valószínű a világosodás, kint is csak 1000 W fényszóróval , mindkettő szájában a Negró is világít )))))))))))))))))))))))))
KisGenyo2
Ha naponta küldött volna, az lenn zaklatás... ;-)
Jozefina
Ennyi hpcs!!! Hát ez a szakmájuk. Dolgozni még az életükben nem dolgoztak. Egy rántott levest nem tudnának megfőzni!!!
Dr plágium
Na de elfogadta? Ha igen akkor örült neki!
Bevallom a volt kolléganőnknek mi is vettünk ajándékba vibrit, mert mindig panaszkodott hogy nincs pasija...De nem vette zaklatásnak csak röhögött egy jót :)
Borsó
@vadnarancs: Pont az a poén, pont azt nem értitek, hogy amennyiben támogatjátok az ilyen viselkedést, “ez a nő megérdemli, mert” akkor onnan nagyon vékony hajszál, hogy “megérdemli, mert nő”. Értitek ezt?
Borsó
@quadrocopter: Próbálj meg érvekkel meggyőzni, ha véleményed van. Az ilyen megnyilvánulással még felbosszantani sem tudsz, nem még a saját álláspontod helyességéről elgondolkodtatni.
vadnarancs
@Borsó: Ezt te sem érted... Anyám nem kurva. Akiről szó van az az... Nem egy a kettő!
szaboria1
Emlékszem amikor még itthon nem lehetett szex segédeszközt kapni a nagy Bécsi bevásárlás idején sok vibrátor bejött az országba. Nálunk is volt egy kollegina aki nem vetette meg a szexszet az úgy nevezett fűvel fával na annak is valiki szépen becsomagolva tett az asztalára egyet. Jött is hozzám panaszkodni de erre csak azt tudtam mondani neki gondolkozz el miért is kaptad.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél