Az egykori XXII. kerületi rendőrkapitány arról beszélt, ha Zámbó Jimmy hallgatott volna rá,és nem babrálta volna folyton a fegyverét, akkor akár még ma is élhetne.

Nyilatkozott az egykori XXII. kerületi rendőrkapitány, a dandártábornokként nyugdíjba ment Komáromi István a Borsnak, aki Zámbó Jimmyvel jó barátságot ápolt.

A főrendőr szerint ha Jimmy hallgatott volna rá, még élne

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Ominozia

Mint ismert, Zámbó Jimmy 17 évvel ezelőtt, 2001. január 2-án hunyt el, miután fejbe lőtte magát fegyverével, és pár órával később belehalt sérülésébe a kórházban.

Sosem dicsekedtem azzal, hogy jóban voltam Zámbó Jimmyvel, mert nekem olyan természetesnek tűnt a barátságunk. Sokat énekeltünk együtt. Rendkívül jószívű embernek ismertem meg, ugyanakkor szomorú volt, hogy sokáig nem foglalkoztak vele, és ez megkeményítette őt.

A fellépésein népszerű volt, szerette a közönség. A magyar média viszont jó ideig blokkolta, és nem játszották a dalait, csak az utolsó éveiben. Bántotta, hogy nem a szép számokat játsszák a rádióban, és sokszor minősített más előadókat. A végén persze mérhetetlenül híres lett

- nyilatkozta a lapnak a volt főrendőr.

Komáromi elmondta, sokszor figyelmeztette barátját, hogy ne babráljon annyit a fegyverével.

Az utolsó éveimben, amit a rendőrség kötelékében töltöttem főkapitányként, nem hordtam magammal semmiféle fegyvert.

Nem szerettem a fegyvereket, és Jimmyt is próbáltam lebeszélni a viseléséről. Mindig mondtam neki, hogy „tedd el, nincs rá szükséged, egyszer rosszul fog elsülni”, de nem hallgatott rám. Lehet, hogy a mai napig élne, ha megfogadja a tanácsomat. Sokszor mutogatta, elővette, de mindig elrakattam vele

- nyilatkozta az egykori rendőr, akiből azóta szintén zenész lett.

Komáromi az ominózus január másodikáról elmondta a Borsnak, hajnalban, mint a Belügyminisztérium PR-vezetője a tévében nyilatkozott, hogy 2001-től kezdve a jogosítványokat nem a rendőrségen, hanem az önkormányzatoknál kell ügyintézni. Utána kapta meg a hírt Zámbóról.

Komáromi is hallott azokról a pletykákról – melyek a mai napig tartják magukat –, hogy Zámbót megölték. Ez azonban szerinte nem igaz, csak azért hallani erről, mert "a rendkívüli ha­lálesetek vizsgálatánál alaptapasztalat, hogy az illető hozzátartozói nem hiszik és nem fo­gadják el a körülményeket." Szerinte ez egyszerű baleset volt. 

Nem figyelt oda, és megtörtént az a szörnyű dolog, amire sokszor figyelmeztettem. Nem akart ő meghalni. Nem volt az a típus. Élni akart, a csúcson volt

- mondta el a lapnak.

Zámbó Jimmy január 20-án lenne 60 éves.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Equus: Egyébként is a halála azóta se tisztázódott hitelesen, vajon miért ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Equus: Ha jól emlékszem egy Glock ja volt .
Equus
az jó... rejtett kakasos és a művész úr nem szerette a kakasokat...
papa.49
@Equus: Igen sok kérdőjel marad azon a hajnalom a szobába, meg a Jimmy ...
advocat
1) Dr. univ. Komáromi István pest megyei főkapitányként ment nyugállományba!
2) Állítólag Berettája volt.
3) A fegyverrel kapcsolatban helyes a nyugállományú dandártábornok véleménye. A fegyver nem játék! Mert ha a fegyver csőre volt töltve - mert arra volt - az bizony, mint látjuk bajt okozhat. És miért is kellett neki? Miért kapott rá engedélyt? Ki intézte? És mire föl? Mert azért a fegyvertartásnak eléggé szigorú szabályai vannak? Erre lesz válasz?
Főlökött
Utálok személyeskedni, de Jimmy egy öntörvényű, kiszámíthatatlan fickó volt. Miért is ? Nem tudom olvastátok-e, Árpa könyvét, ott leírta, hogy milyen is volt. Egyik nívós hotelben, zongorázni szeretett volna. Mivel nem engedte a zongorista, ne keljen újrahangolni a szerkezetet. Erre a fejéhez tolta a stukker csövét és megkérte a távozásra. Játszadozása után, hogy ne legyen balhé, odatolt egy köteg pénzt, az ügy elsimítása érdekében. No ilyen volt. Van még több történet szentemről, de ebből is leszűrhető, milyen is volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.