A filmipar fejlődését előrelendítő tíz tudományos és technológiai eredményt díjaz az amerikai filmakadémia februárban, a kitüntetettek között szerepel Jonathan Erland, aki úttörő munkát végzett a vizuális effektusok terén, egyebek mellett a Csillagok háborúja különleges effektusain is dolgozott.

A 79 éves brit Erland a Gordon E. Sawyer-díjat kapja a tudományos és technikai Oscarok február 10-i gáláján Los Angelesben. A vizuáliseffektus-mágust korábban több alkalommal díjazta a filmakadémia, ezúttal az Oscar-szobrot is átveheti életművéért. Erland a Csillagok háborúja (1977) után mások mellett az Űrgolyhók, a Star Trek: A mozifilm és az Életerő című filmeket is jegyezte.

A Star Wars vizuális effekt-guruja Oscar-díjat kap életművéért

Fotó: Valerie Macon/Getty Images

A filmakadémia technikai eredményekért odaítélt oklevelét az Industrial Light and Magic effektusműhelyének, a DreamWorks animációs stúdiójának és a Pixar animációs stúdiójának szakemberi is megkapják.

A filmakadémia plakettjével ismerik el a Shotover K1 kamerarendszer kidolgozóinak – John Coyle, Brad Hurndell, Vikas Sathaye és Shane Buckham – munkáját, a Houdini látványeffektus- és animációs rendszert megvalósító csoportot, amelyben Jeff Lait, Mark Tucker, Cristin Barghiel és John Lynchand dolgozott, továbbá a Nuke kompozíciós rendszer és a Hydrascope teleszkópos kamerarendszer fejlesztőit.

Tudományos és technikai Oscar-szobrot vehet majd át Mark Elendt és a Side Effects Software cég a Houdini vizuáliseffektus- és animációs rendszerért.

A 90. Oscar-díjátadó ceremóniát március 4-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. Az élő közvetítést több mint 200 országban láthatják a nézők.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.