Kulcsár Edina egy eléggé bevállalós képet osztott meg magáról közösségi oldalán. A korábbi szépségkirálynőre az utóbbi időben ugyanis felszaladt némi extra súly, és ezt nem félt megmutatni sem rajongóinak.

Kulcsár Edina az Ázsia Expressz műsor forgatása alatt szedett fel 8-10 kiló pluszt – írta meg a Bors.

Edinának az Instagram oldalán posztolt fényképpel az volt a célja, hogy

arra bátorítsa követőit, hogy együtt vágjanak bele egy nagy életmódváltásba.

Sokan azonban kritizálták a fotó és az új alakja miatt.

Edina Kulcsar (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés,

A kép kapcsán többen is azt találgatják, hogy Kulcsár Edina terhes-e.

Volt olyan, aki azt írta a fotója alá:

Edina ezen a képen kicsit ducinak tűnsz

 Kulcsár Edina egyik posztjában azt írta:

Eddig bármikor, amikor fotót készítettünk a facebookra vagy az instagrammra, úgy próbáltam beállni, hogy az előnyös legyen rólam... Most viszont ennek az ellenkezőjére törekedtem, hogy megmutassam nektek, bizony velem is megesik, hogy sok-sok plusz kiló felszald. 8-10 kilóval mutat többet a mérleg, mint egyébként szokott

Edina Kulcsar (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés,

Edina Kulcsar (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Bors

Fotó: Instagram

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qui
@csa-csa: Kicsit asszonyos. Csak kicsit. De a szája! Borzasztó. Ki mondta ezeknek a 35-ös IQ- lovagínának, hogy a csalánevő ajak szexi? Okádék még nézni is.
simmering73
Legalább van rajta mit fogni. Már aki fogni akarja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.