A Fidesz-szavazók is azt akarják, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita, amire 2006 óta nem volt példa. A Republikon Intézet kutatta ki, hogy mennyire tartják fontosnak egy miniszterelnök-jelölti vita megtartását, miközben erre a 2006-os Gyurcsány–Orbán-vita óta nem volt példa. A megkérdezettek 46 százaléka mondta azt, hogy nagyon fontos vagy fontos lenne, hogy az egyes pártok jelöltjei szemtől szembe ütköztessék az érveiket. 25 százalék közömbös, míg 21 százalék szerint nincs szükség vitára. A Fidesz-szavazók között is azok vannak a legtöbben (40 százaléknyian), akik igénylik a vitát, a jobbikosok 72 százaléka nézne szívesen vitát, a baloldali-liberális voksolóknak pedig a 68 százaléka. A Demokratikus Koalíció elnöke erről azt mondta a HírTV-ben, hogy 2006-ban súlyos vereséget mért Orbán Viktorra, aki megértette, hogy a tévévita nem a lózungok vitája, és tudni kell, hogy valaki mit csinálna az egészségügyben, az oktatásban vagy a mezőgazdaságban. Gyurcsány szerint Orbán...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Nem is mer kiállni Orbán ott nincs amiből a választ felolvasná, a parlamentben is papírokat nézeget. Nincs egy szabad szava jóformán.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Orbánt már nem vitában kell legyőzni hanem erővel. Orbán golyóra érett.
Aki Én
Nem véletlen, hogy a nemzeti vajda nem mer kiállni senkivel. Még egy átlag hírolvasó proli is lemosná.
kokopelli
@Aki Én: foschik a vajda!? ;--))))))))))))))
szaboria1
Nem is mer kiállni Orbán ott nincs amiből a választ felolvasná, a parlamentben is papírokat nézeget. Nincs egy szabad szava jóformán.
desiro
@durbincs: de te igen. olyan hülye vagy, hogy a negró is világít a szád(akarom mondani) a pofádban.
Csizmás Kond
...a tettekben elbukott ..most pofázással próbálkozik.
division
@Csizmás Kond: Pofázásban mindig is élen járt fletó kománk:-))
sokanvagyunk
Elhiszem... - annak idején, a hatalom csúcsán saját magát is sikerült. :D
silber13
@durbincs: Kár is tagadnia, hogy Gyurcsány anno felmosta a csúti hájas himpellérrel a studió padlóját!
koszpeko
@durbincs: @division: @Csizmás Kond: Én nem értelek titeket.
Ha én utálok valakit akkor nem olvasok róla.
De ti meg a gazdátok be vagytok szarva.
Ugyanis a közvélemény kutatóitok hazudnak.
Ti is hazudtok.
Agymosott dumát már nem esz meg az aki gondolkodik.
Ti folyamatosan erőltetitek s kaptok a pofátokba szart érte.
Kiforgattok mindent.
tudode
Sokan nem vonják kétségbe, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök JOBBAN MEGVERNÉ Gorbánt, de mi értelme lenne a két KISZ-titkárnak HADSZÍNTÉRRÉ TENNI a saját hazáját?
.
Nincs neki "csak" egy fonnyadt JOG-ÁSZ diplomája, amellyel annyi JOGI BAKIT, BŰNT KÖVETETT EL ezzel a "csalással" sunyi, csuti módra összetákolt párt alaptörvényével, amelynek LEGNAGYOBB VESZTESE a társadalom!
.
Nincs olyan párt, Jóisten, aki ezt a csuti rémálmainak megfelelő ÖSZVÉR KATYVASZT képes lenne visszafordítani arra az útra, amelyről Gorbán elindult.
.
Végig kell FOCIZNIA EZT a se ezt, se azt, se amazt ENNEK A SE-SEJ-VAJDÁNAK, hadd tudják meg a MINDIG ROSSZ OLDALRA ÁLLÓ magyarok, HOL IS VAN A MAGYAROK "ÉLŐ" ISTENE!!!
.
Ne legyen ILLÚZIÓJA! Ez várhat rá, remélhetőleg VÉRÁLDOZAT NÉLKÜL!
.
www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
JAJMÁR
Gyurcsány is beszél összevissza mindent. Az lehet, hogy pihentebb, de a "megverném", kissé túlzás, ugyanis a pártszimpátia erősen közrejátszik az ilyen vitákban, és sajnos azt nem a DK vezeti.
Nem az a sajnos, hogy nem a DK, hanem az, hogy a fidesz!
silber13
@durbincs: Ez a lepke dilije a legújabb izzadmánya primkó agyának? Mennyiideig magolta, amíg le tutarni a silány "hejjesrásával"?:-))))
Aki Én
@division: 14:14 Mégse ő fosik kiállni egy vitára, ami demokráciákban totál alap.
silber13
@durbincs: :-)))))) Moi van vébn buzeráns?Nincs kapás?:-))))))) Azért olyan idegbajos?:-)))
magyarbakancs
Orbán úr csak a saját közegében brillírozik.
Ki kerül a konform zónából meg van zavarodva mint a vas orrú boszorkány a mágnes viharban.
silber13
Rá kell hagyni erre durbincs nevű elmebetegre, most a lepkemánia tört i rajta. Később majd mást izzad ki...:-))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.