Másfél év után véget ért a páros románca a Blikk értesülései szerint.

cserpeslaura (@cserpeslaura) által megosztott bejegyzés,

A 28 éves Gyurta Dániel rengeteget edz külföldi edzőtáborokban is, az idén azonban már egyedül utazgatott. Tavaly még magával vitte Floridába szerelmét is. A pár szakítására senki sem gondolt, hiszen a 29 éves Cserpes Laura alig egy héttel ezelőtt, még szerelmes képet posztolt magukról.

cserpeslaura (@cserpeslaura) által megosztott bejegyzés,

A Blikk az olimpiai bajnok környezetéből megtudta, hogy egy ideje már nem volt minden felhőtlen a pár életében.

A rengeteg munka teljesen felőrölte a kapcsolatukat.

A Blikknek Gyurta Dániel egyik ismerőse azt mondta:

Igen, szakítottak, egy ideje már külön utakon járnak. Gyurta Dániel most is éli az aktív sportolók mindennapjait, azaz rengeteget edz vagy külföldi edzőtáborokba utazik, legutóbb épp a Távol-Keleten, Szingapúrban volt. Idén azonban egyedül utazgatott, pedig tavaly Floridába magával vitte a szerelmét is. De rengeteg más dolog leköti azt az egyébként is kevés szabadidejét, amely egy élsportolónak megadatik. Az úszószövetség elnökségének és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja, elfoglalt sportdiplomata, és ez bizony sok kötelezettséggel jár

danielgyurta (@danielgyurta) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Blikk

Fotó: Instagram

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dodóka
Ez a Dani gyerek nem a Borkai Zsolt lányával kevert ? Most a Cserpes Laura, majd jön Zimány Linda , Baukó Éva , Demcsák Zsuzsa és a legvégén Cooky ? Végülis olimpiai bajnok sportoló ! Bírnia kell kondival...
Perwool
Ha álompárok lettek volna, akkor nem a szakításukról lenne hangos a média!
Valaki megkérdezett egy idős házaspárt, hogy hogyan képesek 50 év után is elviselni egymást...
Ezt válaszolták: -Nos Uram, mi abban az időben nőttünk fel, amikor ha valami nem működött megjavították, és nem eldobták!
kokopelli
@Perwool: "kisfiam ezek külön-külön is olyan büdöset "kakkantanak" mint együttélve",
akkor mi változik!?...ő mindíg tele volt ilyen apró kis vígjátékokkal a négy férfi mellet is!
Fradigege
Egy élsportoló mellett sok a lemondás. A kiscsaj nem a kitartásáról híres. Valószínű, hogy mégsem volt akkora a románc. Egyszer egy ismerős barátnénk egy marathonfutóval járt. Nyaraltak, a srác elment futni reggel, majd valamikor délután haza ért. Addig ő egyedül strandolt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.