Schobert Norbi szégyenében halottnak tettette magát, mikor letarolt egy kávézót.

Schobert a #Bochkor vasárnapi adásában beszél arról, hogy egyszer annyira elszámította magát, hogy egy kiülős kávézót letarolt.

Norbi annyira szégyellte magát, hogy inkább halottnak tettette magát, míg csendben el nem tudott iszkolni a baleset helyszínéről.

„Azt gondoltam, hogy mivel tudok wakeboardozni, a síelés helyett inkább snowboardozni fogok. A két sport nem ugyanaz, mert máshova kell a súlyt helyezni. Amikor felálltam a fekete pályára, hátradőltem a félelemtől és elkezdtem egyre gyorsabban siklani. Előre kellett volna dőlni, hogy tudjam irányítani, de nem tudtam.

Amikor már mentem vagy nyolcvannal, tudtam, hogy át fogok ölelni a pálya mellett egy kéményt, nagyon durva lesz a dolog. Erre fogtam, és eldobtam magam. Levágtam az éket, csúsztam hanyatt a földön, éreztem, hogy nagyon gyorsan megyek. Láttam, hogy a pálya szélén boldogan beszélgetnek és kávéznak az olaszok. Becsúsztam a lábuk közé, elrepültek a kávék mindenhova.

Éreztem, hogy nagyon dühösek, úgyhogy feküdtem üveges szemmel, halottnak tetettem magam. Megvártam, amíg elrohantak segítségért és gyorsan elmenekültem a helyszínről”

– vallotta be, mi történt vele 14 évvel ezelőtt az olaszországi síszünetében.

Címlapkép: Facebook/Schobert Norbi és az Update1 hivatalos oldala

(24.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Ezen a héten még nem volt cikk a Norbie családról?
Ja, hogy most pótolták be...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
Ezen a héten még nem volt cikk a Norbie családról?
Ja, hogy most pótolták be...
papa.49
Óhh milyen becsületes, gerinces vagy te aljas szemét tahó geci !!!
Kárt okozol és eliszkolsz a helyszínről tetű ???
ila51
@nevemnick: ha nem fogy a ropijuk , kell valamit kreálni
terlasz
@papa.49: Nem olyan nagy kár az, ha néhány kávé kilöttyen a hóra, de legalább megtudtuk, hogy van szégyenérzete, ami reménykeltő.
papa.49
@terlasz: Az emberségtől meg kurva messze van, az lett volna a minimum, hogy ottmarad, és vállalja a tettének a következményeit, de ez nem, sunyin ELISZKOL !!!
Desischado
Jellemtelen, gerinctelen féreg vagy, norbika!
papa.49
@Desischado: Kérdem én ha csinál egy gázolást és úgy látja, hogy nincsenek szemtanuk, gondolod hogy ott marad ???
Vagy gőzerővel a nyomokat tünteti el ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.