Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert triója nyerte A Dal 2018 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Horváth Tamás, a Maszkura és a Tücsökraj, a Ham ko Ham, valamint Horváth Cintia és Balogh Tomi duója, a nézők szavazataival Gulyás Roland jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.

Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert Életre kel című dala 44 pontot kapott a zsűritől, mögötte 42 ponttal Horváth Tamás végzett, aki a Meggyfa című számot adta elő.

Óriási meglepetés: Tolvai Reni kiesett a Dalból, azonnal elrohant a stúdióból

Szintén továbbjuttatta a zsűri az egyaránt 38 pontos Maszkura és a Tücsökrajt (Nagybetűs szavak), valamint a Ham ko Hamot (Bármerre jársz), valamint Horváth Cintiát és Balogh Tomit (Journey – Break Your Chains), akit a három 37 pontos produkció közül választott ki a zsűri

A Duna Televízióban látható harmadik válogatón a négy zsűritag – Schell Judit, Both Miklós, Mező Misi és Frenreisz Károly – értékelte a produkciókat. A nézők sms-ben szavazhattak kedvencükre. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Gulyás Roland és a HYPNOTIZED című dal lett, így az énekes is bekerült az elődöntőbe – írta a MTI.

Több ígéretes produkció előadójának – mint például Tolvai Reninek – viszont távoznia kellett, aki a műsor után azonnal el is rohant a stúdióból – írja a life.hu.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Kollányi Péter, archív

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Teljes joggal esett ki. Főleg a szám elején rémesen bizonytalan volt, csúszkált a hangja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Desischado: @silber13: ...ez mind semmi. Ez az igazi, ájuldozzatok:

www.youtube.com/watch?v=mpffLPQDXSs
ittott
@papa.49: lehet, hogy viszi magával a négere Amerikába. ha nem, hamarosan a neten is megrendelheted a szolgáltatásit.
Desischado
@Aki Én: Úristen, tényleg elájultam, de nem jó értelemben! Álmomban se jöjjön elő! (nevet)

@silber13: Van hangja a hölgynek, az biztos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.