Orosz Barbara a Tv2 Mokka című műsorában elárulta, bár csak december elején szakított előző kedvesével, máris új szerelemre talált.

Orosz Barbara-Tűsarok (@orosz_barbara_tusarok) által megosztott bejegyzés,

A műsorban a színésznő, aki épp most érkezett haza Thaiföldről elmondta:

Decemberben ért véget egy két éves kapcsolatom. Úgy terveztem, hogy adok időt a szingliségnek, a „gyásznak”, de ezt sokszor megfogadtam, mégsem jött össze, hát persze, hogy most sem. Megismerkedtem valakivel, szóval igen, most van valaki az életemben. Rohamtempóban haladunk, de jó minden, boldog vagyok. Decemberben kezdtünk SMS-ezni, miután lezártuk a volt párommal a kapcsolatot, az új szerelmemmel pedig január 13-a óta vagyunk együtt.

Forrás: Blikk

Fotó: Instagram

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Pedig már aggódtunk, hogy a bánat fogja elemészteni.
Milyen szerencse, hogy ilyen hosszú magány után sikerült kikecmeregnie a gödörből.
namihami
Pedig már aggódtunk, hogy a bánat fogja elemészteni.
Milyen szerencse, hogy ilyen hosszú magány után sikerült kikecmeregnie a gödörből.
Csizmás Kond
...szerelem...dugópartner...
de van aki minden faszba beleszeret...
simmering73
Nem tartott sokáig a bánat. Szép, mélyérzésű kapcsolat lehetett.
csa-csa
annyira díva akar lenni, hogy már fáj!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.