Dorina arra kéri a cigányokat, hogy ne adják el a szavazatukat (teszi mindezt egy hazug, Jobbikos Hír Tv-s és indexes rágalom után, miszerint Lázár cigány szavazókat vásárol..) Most lebuktak. Egy régi módszert használnak. Először is kezdjük el a STAND UP-os társasággal. Politizáltak az elején? NEM! Miért nem? Mert feltűnő lett volna, és nem tudtak volna nagy tábor maguk köré gyűjteni. Évek alatt ezt megtették, és most már Bődöcs Tibike a legnagyobb Orbán-fóbiás kis csicska gyerek. Most már megvan a támogatói bázis, a youtube feliratkozók, most már lehet a kormány ellen hangolni. Bődöcsék és az egész STAND UP bagázs, egytől egyig, teszi is! Ez történt Hódmezővásárhelyen is. A Rádió 1, 2 hete leadta a kis helyes cigánylány Dorina dalát, a bulizósat, ami látszólag teljesen ártatlan dal volt. Ugyanaz a módszer itt is, mint a STAND UP-osoknál. Megnézték nagyjából a youtube-on a dalt 8 millióan, lett egy rakás youtube feliratkozó, és Facebook rajongó. Rövid idő alatt hatalmas...

Forrás: mindenszo.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dodóka
A FIDESZ buzik meg olyan románoktól várják a szavazatokat, akik azt sem tudják hogy hol is van Magyarország. És ehhez kúrva sok pénzt hozzá is csapatnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dodóka
A FIDESZ buzik meg olyan románoktól várják a szavazatokat, akik azt sem tudják hogy hol is van Magyarország. És ehhez kúrva sok pénzt hozzá is csapatnak.
Sámannus
Várható volt hogy olyan kisemberek szólalnak meg akiket eddig lóvá tettek.
Hát most ha szareső van tartani kell az ernyőt. A nép saját lábára állt. Köszönjük meg nekik, hogy van aki valagon rúgja őket.
kcarnivore
@dodóka: Igen, hát mi erdélyi magyarok valóban románok vagyunk, mind szavazunk, mind a Fideszre, és még sosem láttuk Magyarországot. Te buta fütyi.
Yoda69
(Forrás: mindenszo.hu, durbincs által)

OLVASATLANUL TOROL!!!
Hellcat
Még ha IGAZ is és oda is vitték szavazni a cigányokat...még midnig jobb mint a külhoni magyar aki soha a büdös életben nem élt itt nem adozótt itt NEM CSINÁLT itt semmit...nagyon meg a kapálódzás fidesznyikek...ne erőlködjetek mert a végén beszartok.
Dr plágium
Azt mondta zorbán a pénz nélkül nincs győzelem. Nyilvánvaló hogy magából indul ki.
bencemacska
@kcarnivore: ma, 11:44
Tudod, most sajnálom azt a pénzt, amit élelmiszerre és gyógyszerre költöttünk és küldtük Romániába 1988-89-ben, hogy éhen ne dögöljetek!!!
bencemacska
Most akkor ki kötött választási szövetséget a romákkal???
Farkas (bűnöző) Flóri: "A cigányok mind a Fideszre szavaznak!"
kcarnivore
@bencemacska: Nem kell olyan kicsinyesnek lenni. Cserébe küldtünk olcsó munkaerőt.
Egyébként finoman jelzem, a fekete-fehér következtetéseket elkerülendő: nem regisztráltam és szavaznék, bár magyar állampolgár is vagyok. Mindemellett jobban bírom a magyar nyelvet "románként", mint a legtöbb magyarországi. Van ez így, nem?
Aki Én
Húúúúú, de kibaszott beteg ez az oldal. De még ha igaz is, csak gratulálni tudok.
Betegesen keseregnek a demokrácia életben tartása miatt.
Az érvénytelen szavazás világraszóló siker nekik, az érvényes de rohadtul elbukott szavazást nem akarják elfogadni. Éljenek a demokraták.
Ha mindenki libsi lenne akit ezek annak mondanak, akkor már menekülnének.
Pedig pont az igaz magyar, a hazaszerető, a hazáját féltő óvja ezektől az országot.
Kösz Durbincs, ez nagy öngól volt.
A legszebb cikkük, mikor kommentelni agitálnak. Tiszta kommunizmus.
quadrocopter
@durbincs: Déután magyar nyelvből korrepetálás, kifejezetten neked, csicska! Eltart karácsonyig, ahogy az értelmi szinteden látszik!

Amúgy micsoda hatalmas nyöszörgét,m sirámot, vonaglást, karmolást váltott ki H,m.hely!
Le kell nyelni csicskák...meg a következőt is!
KÖZÖS ORSZÁG MOZGALOM
A Közös Ország Mozgalom közös értékek mentén közös célok erőszakmentes elérésére szövetkezett magyar polgárokból áll. Mozgalmunkat Gulyás Márton hívta életre a 2017-es tavaszi tüntetéshullám csúcspontján a Szabadság téren, meghirdetve első célunkat, a jelenlegi igazságtalan választási rendszer közös megváltoztatását.égetek van/lesz mint a botnak!
Alkonyul a tetves gengsztereknek!
simmering73
Na ez egy jó hír. Ha a Soros hálózat olyan hatalommal rendelkezik, hogy térdre kényszerítette Hódmezővásárhelyt, akkor ez a Soros banda április 8.-án leradírozza a regnáló hatalmat. Úgy legyen.
Macskaszem
Az nem a Soros volt vazze, hanem a Flóri. Azért sikálják el a milliárdos lopásait, mert a kellő időben a kellő helyre szállítja a tezsvíreket, nem kevés adófizetői pénzből, (napidíj, zsák krumpli, gulyás, Böske)
Pálinkás Pál
@kcarnivore: Nem..ha te erdélyi "magyar" vagy...akkor ha lenne bennetek kis gerinc,nem ugatnátok át ide!!!Kíváncsi lennék mit szólnátok ha fordított esetben nyakatokra szavaznánk egy Csauseszkut???
kcarnivore
Tehát én tehetek arról, hogy mit tesz az erdélyi magyarok egy kisebbik hányada. Okos vagy te azért, no.
Aki Én
@durbincs: @Shikari: És mit szól a nemzeti vajda, hogy cigányoztok?
Apropó, mi van a Farkas Flórival? Szép klubba tartoztok kretének :)
szép új világ
@durbincs: Jaj, már annyira hiányoztál, de tényleg!
F_Viktor
@Yoda69: Írod:
"OLVASATLANUL TOROL!!!"

Pedig érdemes elolvasni, olyan a cikk, mintha @durbincs: balfék IQ mentes IT-jének keze lenne benne. Pl. a "szerző" nincs tisztában vele, hogy a Rádió 1 tulaja vajna.
SystemError
@durbincs: Te senkiházi szar, ez az egyik legocsmányabb náci szar, amit beküldtél. Szerencsére már nem sokáig lesz munkája az ilyen kis csicska fasszopóknak, mint te. Remélem, ha egyszer megjárod a sittet, akkor majd Dórina szólni fog a megtermett ismerősöknek, hogy bánjanak veled úgy, amilyen vagy. Vagy kis köcsögként!
dr frédikántor
@szép új világ: nana haggyad a durbincs barátomat mert ő nagyon gizda pasi. értve vagyok?
Yoda69
@F_Viktor: Ez csak egy reflektalas ennek a toketlen faroknak. Nem igazan a cikk ellen szol :)
szaboria1
Egy érdekes dolgot tapasztaltunk tavaly romániai cigányok akik még a régi cigány ruhákba járnak itt is feltűntek nálunk és mint kiderült magyarul is jól beszélnek vásározni járnak. Ők is kérték a magyar állampolgárságot, de valami miatt ősz óta már nem jönnek. Pedig egy kettő még házat is vett de az is már üresen áll. Vajon ezek is csak a szavazat miatt kell?
kukac50
Lázár meg a Hódmezővásárhelyi cigányoknak azt ígérte,hogy ha sok cigányt visznek el szavazni akkor a 6 milliárdos áfacsalás büntetése csak annyi lesz mint amit előzetesben töltöttek.
Ebből látszik az igazságszolgáltatást a politikusok irányítják.
Aki Én
@kcarnivore: Nem vagy te olyan buta, hogy ne értsd a felháborodásunk. Ha te a kivételhez tartozol, akkor ne vedd magadra. A határon túli szavazók több mint 90%-a szavazott erre a korrupt, élősködő, hazaáruló hordára. Nem érzed jogosnak a felháborodásunk?
Nem hiszem, hogy a 80-as években hasonló tettért szépen emlegetnétek minket, ha megerősítettük volna nektek Ceausescut. Sőt, mi adományokkal, déli egyperces megállással és dudaszóval emlékeztünk Rátok. Megállt az élet az országban egy percre. Emlékszem, nagyon megható volt.
kcarnivore
@Aki Én: Én nem szeretem ezt a "mi"-"ti" megközelítést. De túl ezen: nagyon is értem a felháborodást, viszont 1. az erdélyi magyarság románozása sértő, és nem azért, mert románnak lenni sértő, hanem mert ócska politikai trükk 2. eleve az általánosítás problémás, mert az erdélyi magyaroknak továbbra sem regisztrált a többsége. Ráadásul, hogyha az a narratíva működik MO-ra, hogy szegény megvezetett balekok a fideszes szavazók, akkor ez a magyarázat kijár a határon túliaknak is. Sőt: 1. a határon túli magyarok médiafogyasztása még inkább beszűkült, mert a köztudatban kevésbé élnek az ellenzéki sajtóorgánumok, alapvetően a közmédiát követik, bár az RTL Klubot is 2. többnyire a mindenkori magyar kormányok előnyeit látják, abból nem sokat kapnak, ami hátrányos. Tehát sem infó, sem hétköznapi tapasztalat nincs a negatívumokról. Ezzel senkit nem akarok felmenteni, inkább csak magyarázok.
Aki Én
@kcarnivore: ...értem. De kizárólag azoknak szól a ,,románozás", akik hangosan magyarellenesek azzal, hogy egy többségileg elutasított rezsimet éljeneznek. Nem jár nekik a ,,magyar", mert a magyar társadalom ellen tesznek.
Nézd csak Csizmás Kond elvtársat, jó példa erre.
kcarnivore
@Aki Én: Nagyon orbánizmus az, amit mondasz. A "ki a magyar" kérdés nem politikai attitűdön múlik. Különösen nem úgy, hogy kőkemény strukturális okai vannak az emberek ilyen jellegű orientálódásának. Meg hát ezek szerint aki fideszes magyarországi, az sem magyar? Tán román?
Aki Én
@kcarnivore: ...azért azt válasszuk külön, hogy vannak itt élő, itt dolgozó, ide adózó emberek, és vannak a határon túliak, akik ezekből semmilyen részt nem vállalnak. Hogy miért, az az ügy szempontjából érdektelen. Puszta tény.
Két dolog ezzel kapcsolatban.
Sok határon túli magyart ismerek személyesen. Vannak barátaim, de még a masszőröm is határon túli MAGYAR! Ezek nagy többsége természetesen nem fideszes, hiszen saját bőrökön tapasztalják a sok ,,jót".
Többször láttam, ahogy határon túliak, akik nem itt élnek, adóznak..., lehazaárulóznak külföldön dolgozó magyarokat. Olyanokat, aki családja itt él, ide küldik a súlyos milliárdokat, vastagon beszállva a hazai gazdaságba...
Na például ezért teszünk különbséget.
Aki Én
@kcarnivore: ,,Meg hát ezek szerint aki fideszes magyarországi, az sem magyar?"
Ezt így senki nem mondta. Viszont amit tesznek, az sokszor kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Például a társadalom ellenes intézkedések, korrupció éljenzése, támogatása.
De ha megnézed láthatod, hogy éppen a fidesz-szekta antimagyarozik pusztán azért, mert valaki nem fideszes, kritizálni meri a hazugságokat, világraszóló korrupciót.
kcarnivore
@Aki Én: Megnézem és látom. De most éppen te is antimagyarozol, tehát ugyanazokat az eszközöket használod. Túlságosan egyoldalúan tekintesz a dolgokra és nem veszed figyelembe a mélyebb magyarázatokat, pedig érdemes volna. A totálissá váló, vagy azzá válni akaró állami manipuláció áldozatai válnak elnyomókká azzal, hogy támogatják a hatalmat. De erről tkp. nem tehetnek, ahogyan a te románozásod sem csak úgy kipattant a fejedből, hanem valamiért ezt a narratívát fogadtad el.
Aki Én
@kcarnivore: Azért vannak ésszerű, egyértelműen látható dolgok, amiket épeszű ember nem kérdőjelez meg. Ilyen a mai korrupció.
Én nem pusztán azért ,,antimagyarozok", mert valaki másképp gondolkodik, netán még érvei is vannak mellette. Kizárólag akkor teszem, ha azzal egy sokmilliós társadalom kárára tesz.
Ezt a nagy magyarozást és antimagyarozást mondjuk tőlem nem hallhatod. Fent okkal, illusztrációként használtam.
kcarnivore
@Aki Én: Én azért ezt veszélyesnek tartom, ez a sorosozás, kulákozás, bozgorozás (románul van, hazátlant jelent) megfelelője. Maga a logika miatt. Ha neked nem tetszik mások politikai preferenciája, akkor más kategóriába sorolod őket, ami további következményekkel járhat (ld. a Tusványos-esetet, ahol a testet öltő "Soros-bérenc" lányt bántalmazták). Én ugyan egyetérthetek veled abban, hogy a Fidesz ilyen meg olyan, de mások meg nem értenek egyet veled és ők tartanak téged antimagyarnak. Attól, hogy szerintünk nekünk van igazunk, és talán nekünk van igazunk, más még nem fogja így gondolni. És a politika sajnos nem tények, hanem percepciók játéktere. Ahol a legkevesebb kárt úgy lehet okozni, ha nem esünk egymásnak.
bencemacska
@kcarnivore: ma, 11:56
A magyarok megkülönböztetését nem az ellenzék találta ki, hanem OV.
Mi még emlékszünk: "A haza nem lehet ellenzékben!" kifejezésre. És nem tőlünk származik!
A "Divide et impera"- nak M.o-n van egy nagyon hatékony alkalmazója. Mondhatnám úgy is csakis ehhez ért, de ehhez nagyon!!!
Egyébként: "Akinek nem inge, ne vegye magára", de akinek inge az viselje!
kcarnivore
@bencemacska: Nem állítottam, hogy az ellenzék találta ki, de használják ők is. Én pedig autonóm emberként kikérem magamnak, az általánosítást is és azt is, hogy az általánosítás áldozata legyek. Egyébként rengeteg erdélyi magyar elhatárolódik a Fidesztől, csak ennek kevés nyilvános jele van. Nem véletlenül.
bencemacska
@kcarnivore: ma, 12:53
Én elhiszem, mert nincs bizonyítékom az ellenkezőjére sem!
Aki Én
@kcarnivore: 12:34 Ez egy picit demagóg. A ma már vitathatatlan korrupció, hazudozás, károkozás elfogadása, támogatása nem egyenlő a másképp gondolkodással.
kcarnivore
@Aki Én: Persze, de az a kérdés, hogy ebből mennyi jut el emberekhez. Véleménybuborékokban élünk, ki többé, ki kevésbé.
kokopelli
@Aki Én: megírtam már,hogy ez a cigány "vadász" miért vette fel
az avatárját a távolkeletről!Onnan rajtolt a Zorbán törzse is anno! ;--))
Aki Én
@kcarnivore: Ez addig igaz, míg nem a korábban említett, ide nem tévedt gyűlöletkeltőkről beszélünk. Ők olvassák a híreket.
SystemError
@durbincs: Mivan te kis fizetett szar? Egyszer már volt lehetőséged emberkedni és akkor is bújkáló, jellemtelen senkiháziként árulkodtál..Emlékszel?! :) Tudod, amikor kiderült, hogy nem vagy férfi.. Egy kis köcsög vagy, akit a fidesz kommunikációs irodája fizet pont azért, mert egy kis köcsög vagy:)
SystemError
@durbincs: anyádat párthűtőnek hívod?
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, csicska?
Volt gatya -turka idegen " minivirslik" után?
Még szerencse, hogy idióta vagy, így senki nem figyel rád, nincs értelme, vagy ha igen, akkor rendre kapsz a buta pofádra!
Bezony, csicska!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.