Eleinte nem nagyon foglalt állás az aktuálpolitikában, sőt, inkább a fennálló hatalom mellett tett le voksát.

Tibi atya kiakadt Orbán beszédén, a kommentelők lemigránssimogatózták az atyát

Orbán Viktor március 15-ei beszéde Tibi atyánál is kiverte a biztosítékot – vette észre a hvg.hu.

A Facebookon 1,3 millió követővel – és ezáltal jelentős véleményformáló hatással – rendelkező internetes mém a miniszterelnök megtorlással való fenyegetésén akadt ki.

Mint ismert, Orbán az ünnepi megemlékezésen ezt mondta: 

A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.

Tibi atya, aki korábban azt vallotta, hogy a káosznál a "szar rend is jobb", most már nem ért egyet a "mindegy mi, csak ne ez" elmélettel, és odapörkölt a miniszterelnöknek:

A diktátor kéjesen hátradőlhet: az egyetlen dolog, ami veszélyezteti a hatalmát nem az ellenzék erejében, hanem a nép halálösztönében rejlik: időről időre el kell takarítani a politikai hízókat, miközben tudjuk, hogy az ellenzék sem lesz jobb vagy erkölcsösebb. A "mindegy mi, csak ne ez" elvével én egyáltalán nem értek egyet: szerintem semmit sem jó lebontani, amíg nincs alternatíva, mert a káosznál a szar rend is jobb. Ebben most változott meg a véleményem: amikor egy miniszterelnök választások utáni megtorlással fenyeget, akkor nem olyan határt lép át, ahonnan van visszaút. Dicsértessék!

- írta az alkoholista lelkész.

A követők véleménye erősen megoszlik, sokan istenítik, hogy végre kimondta a nyilvánvalót, mások viszont tudni vélik, hogy "tudjukkik" megvették az atyát is, és ő is "migránsokkal akarja elárasztani az országot."

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

iluminati
Én is kiakadtam a beszédén...15.-e nem erről szólt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Tavryni őrnagy
@3dwhite: Az lesz a legjobb, ha mégis megvàlasztanàk, mondjon le.
Foxley
@Tavryni őrnagy: Tegnap is késö lett volna.
iluminati
Én is kiakadtam a beszédén...15.-e nem erről szólt...
Nessy
Akik ebben a beszédben nem érezték a fenyegetést, azok tévednek! Nem a migránsok lesznek a probléma, hanem a vélt ellenség üldözése.
Ha éltek volna Rákosi idején, tudhatnák, hogy senki nincs biztosítva, hogy egyszer nem kerül rá is a sor!
Az egész beszédnek annyi köze volt március 15-höz, hogy azon a napon tartott kampány nagy gyűlést a szomszéd országokból ide utaztatott vendégeknek is Orbán.
Rockxy
Ennek a lelkésznek már a nagyannya is lelkész vót.
Azér olyan nagyon fontos most a véleménye.
Rockxy
Különben meg...kiakadt? :)
Én is csinálok olyat néha, mintha kiakadnék, de nem akadok.
justhpeter
Ha egy miniszterelnök saját országa népét fenyegeti nem kell bántani. Maximum kiröhögni és ez első lehetséges alkalommal leszavazni, hadd menjen a jól megérdemelt pihenését tölteni egy biztonságos zárt helyre, ahol a megfelelő kezelést is megkaphatja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.