Hamarosan kiderül, ki is az a leszbikus magyar színésznő, aki nyolc évig tartó élettársi kapcsolatban volt kedvesével, Krencsey Hellával. A két éve húzódó történetből bírósági ügy lett, aminek a közeljövőben megtartják az első tárgyalását.

A nyolc évig tartó kapcsolatról Viaszbaba címmel írt könyvet Krencsey Hella. 

A fiatal nő azt állítja, az évek alatt megjárta a poklok poklát, bántalmazással, lelki és fizikai terrorral vádolja a színésznőt.

 A lány azt állítja hogy, nyolc éven keresztül volt egy férjezett, ismert magyar színésznő szeretője, majd élettársa.

Krencsey Hella a Mokkában elárulta, hivatalból le kell folytatni a bírósági ügyet, azért a nyolc évnyi bántalmazásért, lelki és fizikai terrorért, amit átélt egykori szeretője mellett, de reméli, mihamarabb pont kerülhet a bírósági ügy végére.

Elmondta, hogy tavaly májusban beszéltek utoljára exével, de a találkozás nem alakult valami jól.

Egykori párja hol öngyilkossággal fenyegetőzött, hol azt mondta, hogy többet nem akarja látni.

Hozzátette:

sajnálja, hogy több olyan színésznő belekerült a történetbe a találgatások miatt, akiket ez nem érint, azt azonban továbbra sem mondja el, hogy kiről van szó, ki volt a párja – szerinte exe kiállhatott volna, és elmondhatta volna, hogy róla van szó.

Forrás: Origo, Blikk, Tv2

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Ha valaki 8 évig tűri,hogy bántalmazzák,és az most mindegy is,hogy férfi egy nőt,vagy mint ebben az esetben,nő bántalmazott nőt,az meg is érdemli,és nem érdemel sajnálatot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@durbincs: Ha a te fajtád kihal azzal csak nyer az ország, és a hiányodtól szűköl a nárcisz kutya Hatvanpusztán, az zene a normális ember füleinek.
karma1
Na ez a ribanc ne szoljon egy budos szot sem, mert ha FIZIKAILAG nem elt folyamatosan egyutt a szineszno holggyel - hisz annak ferje volt ! -, akkor 8 even keresztul o jart a szinesznohoz, es nem forditva!
O"ra' is ervenyes a medves-nyuszikas vicc, mikor a medve azt mondja a nyuszinak: "Nyuszika, te csak szopni jarsz ide?"

Aljas, penzehes dolognak tartom. A leszbikussag nem is olyan erdekes ebben az esetben, csak az, hogy 8 evig valami miatt megis jo volt a szinesznovel, hiszen o jart vissza hozza, de ugy latszik, a holgy kirughatta ezt a kis mocskot.

Ugyanilyen ragalmazo konyvet irhatott volna akkor is, ha egy ferfinak a szeretoje lett volna 8 even at, mondom, a leszbikussag nem lenyeges csak az, hogy o ebbol penzt akar szakitani...
nihil
Az ismert magyar akárki...
Ez meg ki már megint, akit ismernem kéne?
Most hallok erről először, de most is csak azért, mert valaki leszbikus a környezetében.
Azt a qrva jó életbe!
csipetke
Ha valaki 8 évig tűri,hogy bántalmazzák,és az most mindegy is,hogy férfi egy nőt,vagy mint ebben az esetben,nő bántalmazott nőt,az meg is érdemli,és nem érdemel sajnálatot.
szettevette
Ennek a nőnek még a nézését sem bírom!
ittott
ki nem szarja le. másként ki nem bassza meg.

nyuszika miért jársz a medvéhez.
megvert.
NEM!
KIVERTE

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.