Az Omega énekese megtudta, hogy ismét ismét nagypapa lesz. A zenész és felesége elárulta: először sokként érte őket az örömhír.

Kóbor Jánosnak egy hónappal ezelőtt született meg az első unokája, és máris újabb csemete érkezik a családba.

Az Omega énekesét váratlanul érte a hír, hogy a fia apuka lesz.

Kóbor János váratlan hírt kapott, ami sokkolta

Fotó: Facebook

A Lokálnak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy sokként érte, amikor megtudta, hogy újra unokája születik.

A Lokálnak hozzátette:

Minden pici érkezése egy valóságos csoda. Ettől függetlenül a nagypapiszereppel továbbra sem tudok azonosulni, legalábbis nem úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

Elmondta azt is, hogy őt még ma is a zene és a vitorlázás és persze a családja élteti.

A hír hallatán mindenkinek leesett az álla, hiszen annak ellenére, hogy 43 éves, valahol legbelül még ő is egy nagy gyerek

- mondta a zenész felesége, Zsóka.

Csupán fél éve vannak együtt, de belevágtak. Mi ebben nagyon is támogatjuk őket, és mondanom sem kell, hogy izgatottan várjuk a pici érkezését. Furcsa erről megint beszélni, mivel még alig ocsúdtunk fel abból az örömmámorból, amelyet a kis Elza érkezése hozott az életünkbe.

- nyilatkozta a lapnak Zsóka.

Forrás: Lokál, Blikk

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
@Lepényleső: ráadásul fideszes, úgyhogy duplán hátrányos helyzetű.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vladimir putin
@Lepényleső: ráadásul fideszes, úgyhogy duplán hátrányos helyzetű.
wagabund
...-mi is a nyugdíjas szex?
-...?
-hát minden évben egy unoka...vagy több.

(ez egy vicc szeretne lenni)
csipetke
Aszongya,nem tud azonosulni a nagypapa szereppel.Pedig hetvenegynéhány évesen be kellene látni,hogy az idő elszállt,Kóbor is megöregedett,
csipetke
@wagabund: Nyugdíjas-szex:-minden másnap.Karácsony másnap,és Húsvét másnap.
simmering73
Sokkolta? Miért? Ő akart csinálni még egyet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.