A színész a Micsoda Nők! adásában beszélt erről.

Kautzky Armand felesége felsővezetői pozícióban, komoly karrierrel a háta mögött lett édesanya – írta meg a Blikk.

A színész a Fem3-on a Micsoda Nők! adásában őszintén elárulta, feleségének igen komoly problémát okozott, hogy a munkában és a gyereknevelésben is helyt álljon, ám egy idegösszeroppanás után nem volt kérdés számára, hogy melyiket választja majd a kettő közül.

Óriási mákony

mondta Kautzky Armand a felsővezetéssel járó pozitívumokra utalva. És elárulta, hogy felesége nem igazán adta fel ezeket a gyermekvállalás ellenére sem.

Nagy fizetés, nagy karrier, a másik oldalon a két gyönyörű gyermek, ezek kétfelé húzzák az embert

- mondta a színész.

Szörnyű látvány volt egyébként az, amikor a feleségem tartotta az egyik kezével a kislányomat a mellén, a másikkal meg telefonált és a másnapi prezentációt intézte az asszisztensével.

Kautzky a műsorban elmondta:

Lett volna választása, de túl nagy volt a csábítás. Aztán jött egy idegösszeroppanás, mert a természet, a jóisten azt mondja, hogy állj, és akkor ezt mesterségesen meg kellett szüntetni, egyébként már korábban meg kellett volna.

Aztán jött a természetgyógyászat – ezzel foglalkozik most a felesége – ami már összeegyeztethető az anyasággal – mesélte a színész, hozzátéve, hogy ha egy okos nőt vesz az ember feleségül, akkor meg kell tanulnia hallgatni, a saját útját járni.

Hozzátette:

Tíz évvel idősebb vagyok, más területen dolgozom, csak rálátásom van a világra, hiába okoskodom, neki a döntését egyedül kellett meghoznia.

Forrás: Blikk

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@Szeparepa2: Teljes gyógyulást kívánok Kautzky Armand feleségének. Tisztelet a Kautzky házaspárnak hogy nyíltan beszélnek erről.Az idegösszeroppanás minden csak nem vicc. És hosszú a gyógyulás. Trauma, veszteség, túlhajszoltság bármi előidézheti nem kell ehhez bolondnak lenni. Csak sajnos a magyar közgondolkodás még mindig összemossa az idegbajt az elmebajjal. Orbán miatt tényleg naponta kap az ember idegösszeroppanást. Lábon hordja ki, és ezen a fórumon
Commenter
@Szeparepa2: ich bin auch ein Berliner, da ich habe auch eine Nervenzusammenbruch gehabt und ich verstehe was du meinst. Es ist wirklich der Hölle auf dieser Erde. Meine Eltern waren gestorben und ich ware plötzlich ganz allein. Mindezt nem mertem magyarul leírni ha nem megy a német, ott a google, de ha berliner vagy akkor megyeget az sztem.Szóval röviden metoo, mert mindent elvesztettem és totál egyedül maradtam. A magyar pszichiátriai ellátás viszont minősíthetetlen, tisztelet egy két szakembernek és kórháznak. A maszek ellátáshoz nem tudok hozzászólni mert azt nem az én pénztárcámhoz szabták.
Commenter
@Szeparepa2: tudom hogy Armand és Adrienn (azt hiszem így hívják a feleséget) fideszesek, de attól Adrienn idegösszeroppanása még emberi és nem fideszes tragédia!
Commenter
@Szeparepa2: Ach, Du...nur die ganze Wahrheit sagen und nichts anderes ja? Heisst du auch vielleicht nevemnick? :) Nem éltem Berlinben, nem is jártam ott! De négy évig tanultam németül. A fél maradék családom (Tante und Kinder) már kinn vannak a 90-es évek óta, és nem is jönnek vissza!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.