Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre azután, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje.

A beavatkozás több órán át tartott, azóta Schwarzenegger állapota stabil. A 70 éves Schwarzenegger csütörtökön érkezett a Cedars-Sinai kórházba a katéteres beavatkozásra.

A beavatkozás egy kísérleti eljárás volt, amelynek során komplikációk léptek fel. Az orvosok felkészültek arra, hogy sikertelen lehet, és azonnal úgy döntöttek, hogy nyitott szívműtétet végeznek nála.

Ezek voltak Schwarzenegger első szavai az életmentő szívműtét után

Szerencsére a színész már jobban van és miután felébredt rögtön egy kis viccel próbálta megnyugtatni a rajongóit, hiszen a Terminátor2-ből idézte a szövegét: „I'm back”

Nem ez az első alkalom, hogy Arnold Schwarzenegger szívműtéten esett át, 1997-ben is aortabillenytyű cserét végeztek nála. Bár akkor az orvosok még nem látták szükségét a beavatkozásnak, a színész úgy döntött, hogy végezzék el a műtét addig, amíg fiatal. Akkor örökletes betegséggel magyarázta állapotát, amelynek semmi köze sincs a testépítőként szedett szteroidokhoz – olvasható a honlapon.

Az 1947-ben Ausztriában született Schwarzenegger 2003 és 2011 között volt Kalifornia állam kormányzója.

Cikk- és címlapkép: Eric FEFERBERG / AFP

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nihil
Barbadoson élő monológja a naplementében:

"Tele van a tököm ezzel a nagy kékséggel (ez egy utalás volt, mert most használtam az összes 121 IQ-mat), és Budapestre akarok menni (most lecsökkent az IQ-m 90-re), mert bulinegyed (már csak 60 az IQ-m), és hányok (és elértünk a legaljára, most kb 30 az IQ-m).

Szeretnél többet tudni az IQ-m változásáról, és hírlevelet kapni róla?
Akkor kattints kétszer... mondjuk az "Ü" betűre.
Nem fog történni semmi, de egy próbát megér - mert hátha mégis történik valami...
nihil
Az egyik mottóm: "Egy kicsi valami is több a semminél."
nihil
Hú, hogy csak én írtam ide?
Azt hittem beszélgetek valakivel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.