A VII. kerületben. Bokros szerint nem érdemes huzakodni azon, ki az esélyesebb. Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke bejelentette visszalépését a VII. kerületben (5. számú választókerület) a DK-s Oláh Lajos javára. Bokros azt mondta: nem érdemes huzakodni azon, ki az esélyesebb. Oláh Lajos megérdemli, hogy a demokrácia iránt elkötelezett, ellenzéki szavazópolgárok mind rá szavazzanak. Bokros kérte a választókerületben induló többi ellenzéki pártot is, hogy ők is léptessék vissza jelöltjüket Oláh javára. A kerületben az LMP Moldován Lászlót, a Jobbik Stummer Jánost, a Momentum Soproni Tamást, a párt alelnökét indítja. Ebben a választókerületben a Fidesz Bajkai István ügyvédet, kerületi alpolgármestert indítja. Bajkai egykori Fidesz-alapító, ügyvédi irodája milliárdos megbízásokat kapott a Miniszterelnökségtől, és több ügyben volt az Orbán család jogi képviselője . Épp most írta meg a 444.hu , hogy a VII. kerületben már öt éve jogellenesen egy magáncég...

Forrás: index.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.