Ugyan Fodor Zsóka egyedül él, férjeitől elvált, és vér szerinti rokonai nem élnek az országban, mégis van négy ember Cserszegtomajon, akit a családtagjának tekint. A színésznőt ugyanis 18 évvel ezelőtt örökbe fogadták. Ráadásul a település polgármestere, Bartha Gábor.

"Nem csalódtam bennük" – Fodor Zsókát örökbe fogadták

Fotó: TV2/Mokka

A színésznő a Borsnak elmondta:

Várkonyi Andrissal és Szőke Zoltánnal 18 évvel ezelőtt volt egy közös fellépésünk Cserszegtomajon. Nekem az előadásban egy húszperces kis produkcióm volt, amelyről elterjedt, hogy milyen aranyos kis magánszám. Egy-két hét múlva visszahívtak vele, mert annyira megszerették. A felkérést elfogadtam, és az előadás napján odautaztam. A vonatnál várt a feleségével és két tündéri kislányával Gábor, majd gondoskodott róla, hogy egy percig se legyek egyedül, amíg ott tartózkodom.

Zsóka aztán este a hazafelé tartó utolsó vonatot lekéste. Végül az állomáson őt fogadó Bartha Gábor családjánál éjszakázott.

A nagy elalvás előtti beszélgetés közepén Gábor felvázolta a jövőmet: tudja, hogy előbb-utóbb egyedül leszek, mert az édesanyám idős, a bátyám pedig Venezuelában él. Mégsem leszek magányos, mert ők úgy megszerettek, hogy örökbe fo­gadnak. Ez azt je­lenti, ha én egyedül maradok, az ő házuk az enyém is, és bármikor szívesen látnak. Gáborból azóta polgármester lett. De ez mit sem változtat azon, hogy én na­gyon boldog va­gyok ettől a sze­retettől, amit azóta is táplálnak irántam.

Nem csalódtam bennük, mert tényleg úgy viselkednek velem, mintha vér szerinti rokonok lennénk

- tette hozzá a lapnak a színésznő.

Forrás: Bors

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.