Ér­tet­le­nül áll a kap­cso­la­tuk­ról meg­je­lent hírek előtt Zsuzsi.

Ezért akadt ki rettenetesen Zámbó Krisztián barátnője

Zámbó Krisztiánról és szerelméről, Takács Zsuzsiról az utóbbi időben olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint eljegyezték egymást, kitűzték az esküvő napját, sőt a baba is jön. Zsuzsi eddig hallgatott, de most betelt nála a pohár. A Lokálnak őszintén elmondta: nincs szó családalapításról, de annak persze örülne, ha Krisztián újra megkérné a kezét, ezúttal kamerák nélkül.

Nem is értem, honnan veszik azt, hogy terhes vagyok, vagy hogy esküvőnk lesz! Ebből egy szó sem igaz! Kifejezetten odafigyelünk arra, hogy ne nyilatkozzunk semmit a médiában, mert az elmúlt években voltak abból problémáink, hogy túlságosan beengedtük a nyilvánosságot az életünkbe. Ennek ellenére folyamatosan jelennek meg cikkek a kapcsolatunkról. Krisztián most a karrierjére akar koncentrálni, nem pedig a magánéletével szerepelni, ahogy én sem

– mesélte Zsuzsi a lapnak.

Hozzátette: 

Mindig nyíltan vállaltuk, hogy bizony vannak problémák a kapcsolatunkban, nem az a tipikus álompár vagyunk, de folyamatosan dolgozunk azért, hogy működjön. Mivel szeretjük egymást, nyilván mi is beszélünk az esküvőről és a közös gyerekről, de mindenekelőtt biztos alapokra kell helyezni a kapcsolatunkat, és most ezeket az alapokat rakjuk le. Sokat vagyunk együtt, élvezzük az életet, de elsősorban csiszolódunk egymáshoz. Ha nem hinnék abban, hogy van közös jövőnk, nem lennék mellette.

Az énekes négy évvel ezelőtt megkérte szerelme kezét, ám Zsuzsi nem hordja a gyűrűt.

Jimmy fia egyébként 7 éve alkot egy párt a lánnyal, igaz, többször is szakítottak, de végleg nem tudták elengedni egymást

Forrás: lokal.hu

Fotó: Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Jobb lenne ilyen szarságokon viccelődni nem? egy agyatlan barom Már a kinézete is olyan hogy kérsz egy fülest kistáska???
advocat
Esetleg dolgozni? Mert énekesként? Hm! Nem az apja utóda. Szerintem.
namihami
"""Kifejezetten odafigyelünk arra, hogy ne nyilatkozzunk semmit a médiában,"""
Lehet, hogy éppen az a baj, hogy a kutya se kiváncsi rátok? Valamivel már be kellett a médiába kerülni?
csipetke
Napi ribi 1 2018.04.12.
Jujjj,már megint vihar a biliben.Kérdem szeretettel:-ez tényleg érdekel valakit?Ez gondolom,arról szól,hogy legyen róluk valahol valami hír,mert eléggé eltűntek a süllyesztőben.De a média már csak ilyen,felkap,megrág,kiköp..
sokanvagyunk
Már aggódtam, hogy párja kiénekelte a magas C-t... :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.