A Petőfi TV egyik élő adásában kiabálta be Fluor Tomi Soros György nevét, azóta nem játssza a Petőfi Rádió a dalait.

Úgy látszik, kissé túllőtt a célon Fluor Tomi, mikor április elején a Petőfi TV egyik élő műsorában – melyben Másik Jánossal és Pásztor Sámuellel, az Anna and the Barbies gitárosával beszélgettek – beugrott a képbe és bekiabálta, hogy 

Soros György!

Élő adásban kiabálta be Fluor Tomi, hogy Soros – azóta nem játsszák dalait

Fotó: Facebook/Fluor Tomi

Az ominózus jelenet:

Soros György!

Soros György! – Coub – GIFs with sound by csokosluli

A zoom.hu cikke szerint április 9-én történt a beszólás, 10-én felkapta a sajtó, 11-én hajnalban még egy szám lement a Wellhellótól a Petőfi Rádión, azóta viszont semmi. A lap a rádió Ez szólt-listáját böngészte át, amely szerint április 12. óta nem is vették elő Wellhello-szerzeményeket, holott a beszólás előtt naponta legalább egyszer – de volt olyan is, hogy kilenc alkalommal – csendült fel a csapattól valamelyik daluk az állami rádión.

Később Fluor Tomi a Facebook-oldalán kért elnézést a trollkodásért:

Kicsit hosszúra és hóbortosra sikerült a hétvége, szeretnék bocsánatot kérni a Petőfi TV dolgozóitól, nem akarnám szándékosan megnehezíteni senki életét, illetve azt sem szeretném, hogy bárkinek az én idiótáskodásom okozzon fejfájást a melóhelyén. Szóval sorry és jó munkát a továbbiakban!

Fluor Tomi

Kicsit hosszúra és hóbortosra sikerült a hétvége, szeretnék bocsánatot kérni a Petőfi Tv dolgozóitól, nem akarnám szándékosan megnehezíteni senki életét, illetve azt sem szeretném, hogy bárkinek az...

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Micsoda bosszú, nevetséges, ami itt megtörténhet!
simmering73
Ettől is távol áll az egyenes gerinc. Szégyellhetné magát. Na nem azért, mert bekiabálta Soros György nevét. Hanem azért, hogy szinte azonnal bocsánatot kért tettéért.
Pálinkás Pál
@simmering73: Szövegértés??? Azoktól kért elnézést akiket esetleg "zaklatás"ér ezért a bekiabálásért !!!
nevemnick
Valahogy nem tűnt fel a nótáinak hiánya...

Igaz, nem hallgatok rádiót, sőt zenés tv csatornákat sem nézek...

:D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.