Interjút adott Kerényi Miklós Gábor rendező az Indexnek, akiről többen azt állították, hogy zaklatta színészeit. Kerényi szerint csak azokba köt bele, akiket szeret.

Interjút készített az Index Kerényi Gábor Miklóssal (Kero), az Operettszínház volt rendezőjével, akinek a neve a tavalyi szexuális zaklatási botrányok alatt merült föl, és akit többen bántalmazással, zaklatással és fenekeléssel vádoltak meg. Kerényit végül az Operettszínház mostani igazgatója felmentette a munkavégzés alól.

Kerényi Miklós Gábor csak azokba köt bele, akiket szeret

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Takkk

Kerényi szerint csupán azért beszélt és üvöltözött csúnyán a színészekkel, kóristákkal, hogy minél inkább a maximumot hozza elő belőlük, ezért megpróbált mindenkit kibillenteni a komfortzónájából.

Kero szerint 

aki azt mondja, hogy én bárkit megmogyoróztam, az egész egyszerűen hazudik. Az, hogy valakinek két oldalról ráverek a vállára, és megrázom, sőt, rácsapok a seggére – lánynak vagy fiúnak –, az benne volt a pakliban, és az is, hogy próba közben csúnyán belemászok valakinek a személyiségébe. Ez talán hiba, talán nem: az előadás átütő sikere utána csodálatosan visszaigazolja azt, ahogyan elkészült

- olvasható az interjúban.

Ugyanakkor nem hiszi, hogy emiatt bárkiben is tüske maradt volna, vagy hogy traumát okozott volna, azt viszont hozzátette, kisebb (lelki sérülések) lehettek. 

A rendező rettenetesen egyedül van. A rendező tulajdonképpen olyan valaki, aki olyan új világot teremt, amilyen még nem volt. Ez nem megy fájdalom nélkül. Iszonyú felelősség, hogy ez a világ működjön, és ebben sokan tudnak neki segíteni, de végeredményben végtelenül egyedül van

- magyarázta.

Beszélt arról az esetről is, amikor Maros Ákos táncost fenekelte el. Szerinte ha Marosnak ez gond lett volna, akkor nem bulizott volna aznap éjjel az ő társaságában – ugyanakkor hozzátette, hogy hibázott az ügyben, belátja, hogy helytelen volt, amit tett, és ezért bocsánatot kér.

Arra a kérdésre, hogy színházigazgatóként volt-e valaha intim kapcsolata beosztottjával, a következő választ adta Kero:

Igazgatóként soha, emberként viszont erre a nyilvánosság előtt nem válaszolhatok. Annyit tudok mondani, egy rendező nem élhet úgy, hogy ne legyenek ilyen típusú kapcsolatai. (...) Egy színházban rohangálnak a feromonok. Akár a feleségem is feljelenthetne: ő is az énekesnőm volt. Az ilyesmi nem elkerülhető.

Kerényi arra is kitért, hogy mit tart a fizikai kapcsolatokról:

Az, hogy valakinek játékosan a seggére csapok, vagy adok egy taslit, az 2018-ban valószínűleg helytelen, de 1994-ben még nem volt annyira az, 1983-ban pedig fel se tűnt volna. A fizikai érintésről le kell szoknom, ezt elfogadom (...).

Az interjúban azt is elmondta, szerinte a zaklatási vádaskodások mögött valójában féltékenység, bosszú, félremagyarázás állhat. Kerényi arról is beszélt, hogy az Operettszínházban a belső vizsgálat ellenére (senki sem jelentette föl Kerényit) sem vették vissza, sőt, darabját is le akarják venni a színlapról, ami "világos bizonyíték az indok nélküli üldözésre."

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kerényi Miklós Gábor – aki szerint a vállfával elfenekelés dehogy zaklatás, hanem sima oktatási-nevelési módszer a mogyorózással , suvickolással, análozással és oboázással együtt hadd javuljon a hangszertudása is – nyolchavi fizetéssel távozhat az Operettszínháztól, vagyis nem kirúgták, hanem ünnepélyesen felmentették a munkavégzés alól, miután a művészeti igazgató úr nyugdíjazását kérte. Nem az a lényeg, hogy a havi 800 ezret – 1 milliót be kell szorozni nyolccal, hanem hogy az intézmény nagy szavak szintjén ítélte el csupán a dolgot, és ahelyett, hogy azonnali hatállyal felmondtak volna neki, esetleg bűnösségét vagy ártatlanságát tisztázó, szabályozott munkaügyi eljárásra kényszerítették volna, hozzávágtak egy kegyes ajándékot.
png
És megmagyarázza a paraszt.
Kussoljál már, te gyökér!
Minél többet ugatsz, annál mélyebbre ásod magad.
Egy selejt vagy, akárhogy csűröd-csavarod - vágod, getszi!?

Amúgy új szellemi sportot találtam.
Minden közéleti, magát valakinek gondoló hulladékot elküldök a pitsába (természetesen Orbán volt az első, a többire már nem is emlékszem, mert annyira tök mindegy Ki kicsoda?
Persze kizárnak, meg letiltanak, de mivel eddig sem kerestem a kapcsolatot ezekkel az Az-okkal, hihetetlenül nem érdekel.
Csak belerúgok egyet a parasztba - Mert megérdemli! -, aszt már ott sem vagyok.

Ezt a beteg, primitív magyar celeb közéletet...
Ezt a qurva sok idiótát...
wagabund
ez a manus még mindig képernyőre jut? ez még mindig baszogatja a színésztársadalmat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.