„Azt ba..om haza, akinek nem tetszik a pofája!” – válaszolta egyik kritizáló követőjének az énekes közösségi oldalán, akit egyáltalán nem érdekel, ha szitkozódása és káromkodása valakit megbotránkoztat. Nem gondolja, hogy ismert előadóként példát kellene mutatnia bárkinek, így a tiniknek sem – írta meg a Bors.

ByeAlex közösségi oldalán volt olyan kommenetelő, aki neheztelt azért, amiért eltűntek onnan a negatív kommentek. Ezt követően Alex csúnyán kiosztotta az illetőt, majd

nímandnak nevezte.

Botrányos viselkedése után a Bors megkereste ByeAlexet, aki cseppet sem bánja, hogy így reagált. A gyerek rajongók miatt sem érez felelősséget, akik akár a kocsis beszédét is követendő példának tarthatják.

Semmilyen szinten nem érdekel, hogy ki, mit gondol, azt pedig kifejezetten utálom, hogy pár éves gyerekek már interneteznek. Arról, hogy ezek a gyerekek káromkodást láthatnak, a szüleik tehetnek, és nem én!

– szögezte le a Borsnak zenész.

Hozzátette:

Intelligens bölcsészként kezdtem, de rájöttem, a kedves fiú nem tudja érvényesíteni a szavát, így elkezdtem keményebben kiállni magamért. Aki kritizál, azt ma örömmel küldöm el a pi..ába

Forrás: Bors

Fotó: Instagram

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Egy ripacs kis buzi vagy al(k)exka és ezzel kell leélni
a hitvány életed...( amíg valaki el nem tesz láb alól...)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Ez a csóka csinált valaha valami említésre méltót, vagy csak a szokásos celeb? Mert hangja nincs az biztos. Se hangterjedelem, se hangerő nincs a gigájában. Nem egy Zámbó Jimmy.
volvós
Egy ripacs kis buzi vagy al(k)exka és ezzel kell leélni
a hitvány életed...( amíg valaki el nem tesz láb alól...)
szep napot
Adnek neki kovaszos uborkat egy nagy adag kefirrel; csak hogy tudja meg mire is van igazabol a segge.
mariaberta
És a te mamád p-ba, vagy a saját mama p-ba? Tobzódik az intelligencia és a szép magyar kocsis beszéd. Régen ez az u.n. TRÓGEREK stylusa volt, ma az u.nevezett celebeké.
mariaberta
Elfelejtettem megkérdezni. hogy a "ba---om-- mit jelent?

Alant olvasom,hogy elfogadom a moderálási elveket. Ezt nevezett BA is elfogadta?
cipicirip
Ez az, favorizáljátok csaka bunkó c**nyokat, minden fórumon, versenyen, lesz akkor aztán "minden szinten szinte minden"...! Vagy még annál is több. :(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.