Kulka állítólag maga döntött arról, hogy nem vállal több szerepet.

A színész két éve esett át a sztrókon, de továbbra is szüksége van gyógytornászra és logopédusra, hogy maga mögött tudja hagyni betegsége következményeit.

Kulka János azóta nem is tért vissza a színpadra és habár jelenleg a Katona József színház alkalmazásában áll, a Bors úgy tudja, hogy a színész nem kíván szerződést hosszabbítani, ugyanis visszavonul. Minderről egy színészkollégája beszélt a napilapnak.

„Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is. A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni.

A be­tegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa”

– nyilatkozta Kultk pályatársa.

Ha színpadon, élőben nem is, de a képernyőn és a filmvásznon még találkozhatnak a nézők Kulkával a jövőben is.

A színész 2013 augusztusa óta tagja a Katona József Színháznak. Pályafutása alatt több mint hatvan darabban játszott, köztük a világirodalom legjelentősebb szere­peit. A nézők láthatták például Hamletként, Mephistóként, Lear királyként, Ványa bácsiként. Kulka János alakításai felejthetetlen élménnyel gazdagították a szakmát és a közönséget. Munkásságát a legmagasabb szakmai és állami kitüntetésekkel ismerték el. Jászai Mari-díj, Kossuth-díj, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A színház mellett számos filmben és sorozatban láthattuk, legutóbb a Budapest Noir című filmben.

Címlapkép: YouTube/Big Bang Media

(Bors)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Egyetertek vele. Eljon az az idopont amikor tudni kell megallni, vagy az ido allit meg, de abban tobbnyire nincs koszonet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cipicirip
@cipicirip: Ettől fügetlenül én olyan színésznek tartom, aki maga döntött , mivel a legjobbak nem tudják megtenni , hogy lejjebb adják, hogy ne nyújtsanak maximálisat.
Dr plágium
Szerintem jól döntött. Emlékszem Tamási Eszter kínlódására mikor agy műtét után vissza ültették a székbe. Nagyon szenvedhetett amiért nem tudott egy mondatot sem hibátlanul elmondani...
Dr plágium
@advocat: Neked szerencséd volt...Nála voltak komplikációk is, én kételkedem abban hogy teljesen felépül ha 2 év nem volt elég.
csa-csa
@Yoda69: bár "csak" az idő állította volna meg!
csa-csa
@Yoda69: Ja! pl. Honthy Hanna nem tudta mikor kell visszavonulni! Kulka esetében sajnos nem rajta múlt!
Yoda69
@csa-csa: Nézd pozitívan. Lehetett volna rosszabb is

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.