Nagyon durva hangnemben osztotta ki mindenki előtt a Facebookon Aurelio ex-és jelenlegi barátnője Nádai Anikót.

Anikó és Aurelio még egy forgatáson jöttek össze tavaly, ami sokakat meglepett. Kapcsolatuk viszont csak pár hónapot élt meg. A szakítás után pedig Aurelio visszament az előző barátnőjéhez, Dominikához. 

Tegnap a fiatal lány egy igen indulatos Facebook-posztban nyilvánított véleményt Nádai Anikóról. 

Nem tudni, milyen indíttatásból tette ezt Dominika Réka. Posztját – amit azóta törölt közösségi oldaláról – változtatás nélkül, szó szerint közöljük a Bors kedd délelőtti cikke alapján.

Az hogy “N.A. után is van élet”? Miért, ki ő? Csak jókor volt jó helyeken.... Egyáltalán nem veszem őt emberszámba amióta sunyi, patkány módján a szemembe szétnyalta a pics@m a műsorában. Amiért mellesleg úgy könyörgött bent, hogy lehessen! Aztán a még ki sem hűlt, foglalt ... ba szépen belecsücsült! Mintha erre lett volna már pár példa nála, nem????

És csak szólok, hogy ÉN bár ELKÖLTÖZTEM Aureliotól 2017. októberben, hogy ő gondolja át és értékelje az együtt eltöltött éveinket és becsülje meg, becsüljön meg!

De a nő már 1-2 nap után a lakásában tespedt, úgy hogy tudta hogy én vagyok!!! És itt bár mindkettőjük hibás, mégis én azt gondolom, hogy egy 28 éves, gyerekes anyukának lehetne más értékrendje, mint például az, hogy egy pasival a parkolóban ő jól mulasson, miközben a gyereket a telefonnal lefoglalva a kocsiban hátul váratja! Tehát itt ilyen, hogy Aurelio hagyott el engem N.A. kedvéért kurva nagy baromság, talán mondhatom úgy is, hogy el sem hagyott... Itt ennek az N.A.-nak előbb kellett volna gondolkoznia mit is csinál, mert ennek ő még az életben megfogja inni a levét!

Meg, hogy ő itt a nagy “világraszóló szerelme” miatt azt gondolja majd, hogy ő most megváltja a világot? Ezek után kérdem én, hogy lehet valakinek pofája ahoz,hogy a több mint 2 éves kapcsolatunk után ő majd a kis “1-2 hónapjával”.. megmondja Aurelionak hogy a rólunk szóló cikkeket és képeket tüntesse el? Meg vesz neki egy ugyan olyan, ugyan akkora plüss majmot mint amit tőlem kapott, hogy a tőle kapott majom legyen ott és nem az enyém?

Mellesleg a majmodat és az otthagyott ruháid darabokra vágva beletettem egy zsákba, az otthagyott dolgaiddal együtt...A futár házhoz vitte már a szeméttelepre, oda való vagy te is!

És mielőtt ő kikérné magának, hogy én hogy merek neki üzengetni – mert erre is volt példa – egy 2 soros idézettel, amit mellesleg akinek nem inge nem veszi magára...Na ő ott érdekes tudta,hogy valamibe nagyon csúnyán belelépett és érdekes, hogy akkor már gondolt rám?! Akkor már kapcsolt az agya hogy ki az a Dominika? Majd talán egyszer elmondom én is bővebben az én szemszögemből az elmúlt félév történéseit.... És ki tudja, lehet megszánnak még engem is valami műsorral?! És nem véletlenül nem írom le a nevét, mert a negatív reklám is reklám és ahogy én hívom az inkább másokra lenne sértő!

– írta Aurelio barátnője.

A lány tegnap hirtelen felindulásból osztotta meg a gondolatait, mára már átértelmezte a tegnapiakat, és bocsánatot kért Nádai Anikótól.

Kedd délután Facebook oldalán azt írta (melyet szintén változtatás nélkül közlünk):

A tegnapi kiírásomból indított cikkekre csak annyit szeretnék reagálni,hogy akkor,abban a percben dühből,idegesen és faragatlanul fogalmaztam meg a véleményem! Ezt tudom,sajnálom is! Ha megtartottam volna magamnak,akkor nyilván most nem én lennék elhordva mindennek... De ez megtörtént és vállalom. Mindenkinek van és lehet is véleménye,de ez tőlem valóban nem volt szép! Ezt is tudom, de ez van,ez volt! Nem fogok elbújni,sem letagadni semmit!

A jövőben az ilyen helyzetekre már jobban fogok figyelni és inkább nem fejtem ki a véleményem! Nekem sem a hírnév,sem a megalázás és lejáratás nem volt szándékomban N.A.-val szemben és valóban kicsit nyersen fogalmaztam,ezúttal is szeretnék bocsánatot kérni! Csak úgy éreztem,hogy meg kell védjem magam,mert nem teljesen értettem egyet az újságíró szavaival...

Szeretném ezt a témát rövidre zárni,ezért is gondoltam,hogy tisztázom a dolgot!

Aureloi és Dominika közösségi oldalaiból kiderült, most már hivatalosan is felvállalták, hogy ismét egy pár alkotnak.

Forrás: Bors, Velvet

Fotó: Facebook/Aurelio O. Caversaccio

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Ringyók háborúja egy fonnyadt pőcsért...Szánalmas...
simmering73
Egy kérdésem van csupán: kiaf@szom ez a gyerek, akiért ennyire bomlanak ezek a matracok?
volvós
Ringyók háborúja egy fonnyadt pőcsért...Szánalmas...
csipetke
Ribi1 ribi2 2018.05.09.
Jujjjj,má' megint vihar a biliben...
Mobil123
@Horizont: basszus !! Azt hittem már én vagyok hülye hogy nem értem a "mondatokat" . :-DD
sokanvagyunk
"Anikó és Aurelio még egy forgatáson jöttek össze tavaly" - maradjunk következetesek, a sztárfiú nem forgat, hanem propellerezik. :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.