Tóth Andi úgy döntött, mindent hátrahagyva, Amerikában próbálna szerencsét. A szépségét – bár tehetné – nem akarja felhasználni az előrejutáshoz. 

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

A 19 éves lány a tengerentúlon akarja tovább fejleszteni a karrierjét, úgy érzi ugyanis, hogy több lehetőség vár rá odaát. A magyar piac szerinte túl szűk és kicsi az ő hatalmas álmaihoz képest.

Őszinte le­szek, nem köt ide semmi. Persze, a szüleim és a bátyám nagyon hiányoznak, összeszorul a szívem, ha rájuk gondolok, de a XXI. században mindegy, hogy háromszáz vagy há­rom­ezer kilométer távolságban élek tőlük. Neten napi kapcsolatban lehetek velük

– mondta az énekesnő a Borsnak.

A lapnak hozzátette:

Szívem szerint már ma felülnék egy repülőre, és indulnék a semmibe. Nincsenek nagy igényeim, egy sátorban képes lennék megvárni, míg egy zenei kiadó meghallgatja egy dalomat és szerződést kínál. Tudom, mit akarok, és et­től senki sem tántoríthat el. Ha az a feltétele egy lemeznek, hogy éjjel-nappal dolgozom, hónapokig nem alszom, akkor megteszem.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

A fiatal szépség ugyanakkor hangsúlyozta:

Nem adnám oda ma­gam senkinek, aki előrejutást, lemezt, karriert ajánlana egy éjszakáért cserébe! Szerintem vagyok olyan tehetséges, hogy ne kelljen ilyen meg­oldáshoz fo­lya­modnom. Nem vinne rá a lélek.

Forrás: Bors, Blikk

Fotó: Instagram

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Max. 1 év és visszaköltözik, mert kiderül, hogy ÁMERIKÁBAN TÖBB 10 EZER ILYEN ,,TEHETSÉG,, VAN ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
volvós
Addig, amíg " felfedeznek " ugyancsak le kell venned a kis bugyikádat,
és ha akarod, ha nem le kell térdelned az ov(r)ális szobában és
lépkedni a létrán felfelé...aztán ha mégse, hazajöhetsz !!
terlasz
@Szeparepa2: Nem buta a kislány, így aztán nem veszi be...
szep napot
Aki segiteni akar neki, minimum 3-4 ejszakan keresztul dugnia kell a leanyt. Egy ejszaka nem eleg a szexy kis nimfonak.
nezelodo
Annak idején a bajai tesókák is elhúztak csapatostul a szép élet reményében Kanadába! Aztán menedékjogért kántáltak, de csak fejszét és láncfűrészt, meg fakitermelést ajánlottak nekik, és egy hét múlva már újra az "üldözőiket" szerették idehaza!
KisGenyo2
@nezelodo: Ismerek közülük jónéhányat, aki azóta is ott él. ;-)
Andinak drukkolok, mert ide már nem kell több celebribanc, jól látja. Ott akár sztár is lehet belőle, bár ehhez nem lesz jó az aszexualitás. XD
Mondjuk mondani meg sok mindent lehet. Szimpi, hogy figyel az imidzsre, de Tenyát igazán lecidázhatta volna (ha nem volt meg titokban). XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.