A Feleségek luxuskivitelben szereplőjével, Köllő Babett-tel  készített interjút a Blikk, aki gyakran belefeledkezik a mun­kájába, és már a nagy­ma­ma­­­­­szerep­ről ál­mo­do­zik.

Miről álmodik Köllő Babett?

Fotó: Köllő Babett / Instagram

– Miért vállalta el a reality második évadát is?

Nagy hatással volt rám az első évad sikere, hiszen mindannyiunk életét megváltoztatta ez a sorozat. Pozitív és negatív érzéseket egyaránt kiváltott az emberekből. Az életemet összességében pozitív irányba terelte, ráadásul a műsornak köszönhetően a nézők a Celeb vagyok, ments ki innen! realityben is szoríthattak nekem.

– A dzsungelben egészen más arcát mutatta.

Összehasonlíthatatlan a két műsor. Az egyik a luxusról, a csillogásról, míg a másik az alázatról és a bátorságról szól. Talpraesett nőnek tartom magamat, aki feltalálja magát különböző szituációkban, ahogy mondják, a jég hátán is megélnék. Egyébként mindkét karakterrel azonosulni tudok.

– Korábban színésznőként, táncosnőként dolgozott. A tévézés mellett jut ideje erre?

Soha nem tudnám abbahagyni, a színészet és a tánc a hivatásom, a szenvedélyem. Évek óta nagy szeretettel csinálom, és remélem, ez még sokáig így marad.

– Honnan jött a közös munka ötlete a YouTube hazai sztárjával, Dancsó Péterrel?

Péter felkeresett, hogy szeretne velem közös videót készíteni, mi pedig a menedzsmentemmel örömmel rábólintottunk erre a remek lehetőségre. Péternek jó humora van, a közös munka is remek hangulatban telt, nagyon sokat nevettünk.

– Randitippeket is adnak a közös videóban. Ön szerint mitől vonzó egy nő?

A legfontosabb a kisugárzás. Persze az igényes, csinos ruha sokat lendít a megjelenésen. Mindenki adja önmagát, azzal sosem lőhet mellé.

– A párja huszonegy évvel idősebb önnél. Mitől működik a házasságuk?

Tiszteljük és mindenben támogatjuk egymást Andrással. Nagy köztünk az összhang. Mivel mindketten rengeteget dolgozunk, igyekszünk odafigyelni a másikra, és minőségivé tenni az együtt töltött időt otthon.

– A lányuk hasonlít önre?

Milla nagyon csendes, visszafogott lány, ebben egyáltalán nem hasonlít rám. Talán jobb is, hogy András kiegyensúlyozott természetét örökölte. A csajosságában viszont teljesen magamat látom. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk, szeretjük egymást, és a legjobb barátnőjének tekint.

– Szinte mindene megvan. Mi az, amiről még álmodik?

Őszintén? A legnagyobb álmom és vágyam, hogy egyszer Milla gyermekét, az unokámat a kezemben tarthassam!

(Blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.