Brahms Magyar táncai is megszólalnak a Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri TérTáncKoncertjén Fischer Iván vezényletével június 17-én a Szent István-bazilika előtti téren.

Júniusban a Szent István-bazilikánál lesz a TérTáncKoncert

A koncertet a januárban elhunyt Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólamvezetője és szólistája emlékének ajánlják – közölte a zenekar az MTI-vel.

Szólistaként közreműködik Lendvai Csócsi József és Lendvay József hegedűművész, cimbalmon pedig Lisztes Jenőt, Vadász Károlyt és Farkas Mihályt hallhatja a közönség. A Fesztiválzenekar hagyományos szabadtéri koncertjét a közönség ezúttal is papírszékeken ülve élvezheti, amelyet aztán haza is vihetnek. Az eseményen a részvétel ingyenes.

A Magyar táncokra 500 hátrányos helyzetű és szerencsésebb sorsú térségből érkező, roma és nem roma fiatal táncol majd együtt Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész koreográfiájára. A fiatalok Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Csongrád és Pest megyéből érkeznek.

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben szervezte meg először a TérTáncKoncertet.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél