Hókuszpókusz, vagy tényleg segítenek a karkötők? Elég az internetről rendelni, vagy jósnőnek kell felraknia? Ennek járt utána a Vasárnapi Bors.

Ha valakin átok van és úgy tesz piros szalagot a kezére, hogy előtte nem tisztítják meg, akkor az átok rajta marad, sőt ha a karkötőben fekete szín is van, az meg is erősíti az átkot – jelentette ki a Vasárnapi Borsnak Gazsi Gizella jósnő.

Tényleg segít az életünkön egy piros karkötő?

Mint a lap írja, az interneten fellelhető félrevezető házi praktikák nem éppen veszélytelenek, mert ha valakin átok van, és úgy kötik fel rá a piros szalagot, ráerősítenek az átokra. Ám, ha nincs rajta átok, az se védi meg a negatív hatásoktól, mert a karkötő csak akkor működik, ha a viselőjét energetikailag megtisztították, és burok lett köré építve, ami távol tartja a rosszat.

„Nem lehúzni kell az embereket, hanem segíteni kell nekik” – vallja a jósnő, aki az édesanyjától örökölte a boszorkányos tudást, amit szerinte nem lehet gyorstalpaló hétvégi tanfolyamokon elsajátítani.

Emlékeztetnek: Liptai Claudia életét szinte egy csapásra egyenesbe hozta az, hogy ilyen karkötőt kezdett hordani.

(Vasárnapi Bors)

Fotó: chabad.org

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Üzenem Gazsi Gizinek.- Ha nem értesz valamihez akkor nem kell kommentálni.
Ha nem tudod mire jó a piros, akkor ne találj ki valami szarságot.
Vagy kérdezz meg egy olyat aki ért is hozzá.
Látod Gizi. ezért van az hogy nem hisznek ezekben mert butaságot beszélsz.
Csak kérdezem. Tudod mire való a három kanál " szótlan víz" ?
qxy
Az igazság az hogy a régi hiedelmek szerint, a piros ruha darab, szalag, vagy fonal , mindegy, csak a szemmel verésre jó. Ha valaki meg csodálja , vagy olyan néz rá aki alkalmas a szemmel való verésre, ( lehet hogy ő maga sem tudja) ekkor van az hogy a gyermek, este nem tud aludni. nyugtalan lesz. ha le megy a nap, meg kell mosdatni de olyan által aki meg is tudja. ( " Le mossa a szemverést" )Ezzel régen a papok is tisztában voltak. Elég volt rá nézni a gyerekre, vagy könnyen meg lehet bizonyosodni a dologról. mármint annak aki ért hozzá. A piros " Valami " egy fajta védelmet ad csak a szemmel verés ellen. Másra nem jó.
Meg jegyzem, , én sem hittem ezekben a dolgokban addig, míg a mosdatásra kimért három kanálból négy kanállal lett. Minden fizikai szabályok ellenére. Hogy csalás volt? Na ez az amit ha nem tud , nem ért az ember, akkor könnyű rá mondani.
görbetükör
A piros nem hiszem, hogy segít bárki életén, de narancsos már minden bizonnyal. Főleg ha nyakban, vagy a fején hordja. Ha a szeme előtt, akkor még inkább.
qxy
@görbetükör: Tudod csak a piros jó. Az hogy mások kitalálják a kéket zöldet, meg más színűt az egy dolog de a piros csak az jó. Nem mindenre, " Egy dologra csak "

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.