Jolly visszaszólt Majkának.

Eléggé megosztja a véleményeket Majkáék Irány Sopron! című száma, amelyet az idei VOLT fesztivál hivatalos himnuszának szántak. A klip megjelenése után Jolly egy nevetős lájkjelet tett a dalhoz, amit Curtis Instagram-oldalán sérelmezett és félnótásnak nevezve Jollyt

- írta meg a Blikk.

Ezután Majka is megtudta, hogy a zenész kinevette, így egy hosszú Facebook-posztban osztotta ki Jollyt.

Ebben Majka azt írta:

A dalok nem azért készülnek, hogy az tessen az embereknek. Dalok azért készülnek, mert a szerző azt gondolja, ezt le kell írnia, meg kell komponálnia, ki kell találnia, hangszerelnie, stb....legalábbis jobb esetben! (...)

Az új dalunk pont egy ilyen megosztó dal. Tudtuk már abban a pillanatban, mikor elkezdtünk rajta dolgozni, mert idehaza ezzel a stílussal nemigen próbálkozott mèg senki. Tudtuk, hogy felemás lesz a fogadtatás, de mielőtt nagyon belemerülne az újságírás krémje abba, hogyan törjön pálcát felettünk, felhívnám a figyelmüket arra, hogy még mindig többen szeretik a dalt, mint nem (...)

Lehet szeretni a dalainkat, meg lehet nem szeretni is. Mindenkinek joga van véleményt formálni, még azoknak is, akiknek nem kéne. Erről szól a demokrácia.

Tarcsi Zoltán 'Jully' pont egy olyan ember, akinek nem kéne, hiszen az egész élete, munkássága, megnyilvánulásai, zenének nevezett förmedvényei, vagy az elképesztően önszopó 19 forintos videoklipjei pontosan olyanok, mint a Gucci pólói, amikben jár.

Olcsók és Gagyik!!

– foglalta össze véleményét Majka Facebook-oldalán.

A teljes szöveg itt olvasható:

Majka kemény beszólását Jolly sem hagyta szó nélkül, és ő is a Facebookon keresztül üzent Majkának.

Majka-Mancika. Írhatsz te itt bármit rólam a hajamról a videoklipjeimről a Gucci polóimról. Én zenész voltam vagyok és leszek.... Te mi is vagy??? Rapper??? Várlak a stúdiómban ahol valódi hangszerekkel megmutathatod élőben mit is tudsz? Ne a facebookon szájhősködj a rajongóid előtt!!! Beleolvastam pár kommentbe is, elég megosztóak a vélemények kicsit elgondolkozhatnál magadon talán vissza kellene már venni a nagy arcból öreg! Lehordasz mindenféle szar embernek de lassan többet tudsz rólam mint a barátaim. Ez hogy a picsába van? -Ja tudom mikor még a Való Világban bontogattad a szárnyaidat ,minket már akkor meghívott zenélni az RTL Klub vezetősége a villába. A buli után jöttél te is fotózkodni a kiszőkített séróddal még emlékszem talán még a fotó is megvan valahol, aztán évekkel utána a No roxás dalommal is haknizni kezdtél a koncerteiden, remélem ezeket még azért nem felejtetted el. Sok szerencsét kívánok neked és még több ilyen Voltos himnuszt

- válaszolta Jolly Majkának.

Forrás: Blikk

Címlapi fotó: Instagram

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Bevallom Majkát enyhén szólva nem kedvelem mint embert. Egy felkapaszkodó, önmutogató, celebeskedő valaki. Láttam hogy kapaszkodott fel a VV villából Dopeman hátán a zenei életbe.
E mellett, de ettől függetlenül is ez a himnusznak szánt cukimuki dalocska max egy Balaton Soundhoz illik (ott is talán a gyerek megörzőbe), de nem egy keményebb vonalat képviselő Volt fesztiválhoz.
keresztapa
Ami szar, az az is marad, még akkor is ha kisbetűs majka nagy képe van szarból.
simmering73
Egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz.
wagabund
kiváncsiságból meghallgattam, mert Majka tud, ha akar...

nos kedves Majka, a szöveg érthetetlen, és a zene sem az igazi. Hozzád pont nem jó..
ez nem lesz 49 millió kattintás(bocs, most látom már 51 milliónál tart a "Belehalok")...ott nagyot dobtál..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.